Roger Waters legújabb koncertfilmje a mozikban

A Pink Floyd egykori basszusgitáros-dalszerzőjének nagy sikerű, Budapestet is érintő US+THEM szólóturnéján rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019. október 2-től érkezik a hazai filmszínházakba. Budapesten a Corvin Mozi, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Pólus Mozi és a Csepeli Kultik mozi vetíti, emellett országszerte számos további nagyvárosban is látható lesz.

A 156 állomásos US + THEM világturné bejárta Európát, Ausztráliát, Latin- és Észak-Amerikát. Roger Waters, a Pink Floyd egyik alapító tagja és zenekara összesen több mint 2 millió ember előtt – köztük a budapesti közönségnek is – zenélt, felidézve mind zenekari, mind szóló pályafutása legjelentősebb dalait. A turné és a róla készült film emellett egy erőteljes üzenetet hordoz az emberi jogokról, a szabadságról és a szeretetről.

Az US+THEM turné amszterdami állomásán rögzített, több mint kétórás koncertfilmből – amelyen a 2014-es Roger Waters The Wall után Waters ismét Sean Evans rendezővel dolgozott együtt – természetesen nem hiányozhatnak a Pink Floyd legmeghatározóbb albumainak dalai: a Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, az Animals és az idén 40 éves The Wall lemezek legismertebb dallamai is felcsendülnek a filmben. Ezen kívül hallhatók benne dalok Waters legutóbbi, 2017-es Is This The Life We Really Want? című lemezéről is, amely 25 év óta az első szólóalbuma.

A koncertfilm előzetese: 

Roger Waters legendássá vált élő fellépései minden esetben monumentális, minden érzékre ható élményt nyújtanak a közönségnek, amelyet a legmodernebb audiovizuális technika és korábban példa nélküli négyutas (quad) koncerthangzás egészítenek ki. „Roger volt az, aki a kora 70-es évektől kezdve megújította és valódi színházzá tette a stadionok és arénák színpadait” – meséli Mark Fenwick, a zenész managere. „Az US+THEM turné során is páratlan megszállottsággal feszegette a térhangzás és a vizuális technológiák által kínált lehetőségeket, a szeretet és emberiesség üzenetét is közvetítve egyúttal a közönség felé.”

A koncertfilmet a világpremierrel egy időben, október 2-től láthatják a rockrajongók. Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínház (okt. 2.), a Corvin Mozi (okt. 2.), a Pólus Mozi (okt. 25.) és a Csepeli Kultik mozi (okt. 29.) vetíti, emellett országszerte számos további nagyvárosban, többek között Debrecenben, Pécsett, Szombathelyen, Kecskeméten és Szolnokon is látható lesz, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. A vetítési helyszínek részletes listája a https://www.pannonia-entertainment.hu/Roger-Waters-US+THEM oldalon olvasható.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!