HÍR: Gate69

 

 A Gate69 egy 2016-ban alakult, debreceni alternatív rock zenekar, ahol keveredik a punk-rock, a stoner-metal és a post-grungre. Energetikus, a közönséget garantáltan megmozgató műsoraikról lettek híresek lokálisan, majd megyei szinten, de az ország számos részén koncerteztek már.

Első anyaguk, a „Hungry” című EP 2018 februárjában jelent meg. Jól tükrözi a zenekar színes zenei- és szarkasztikus szöveg világát, illetve az emészthetően tálalt keményzene fogalmát. A lemezen szereplő 5 dal mellett rengeteg saját dal van még, melyek lépésenként kerülnek majd felvételre.

A zenekar 2019 nyarán ismét stúdiómunkálatokba kezdett, a dalokhoz videóklipeket is készítenek. Megint egy új arcukat tervezik megmutatni, ősszel pedig turnét terveznek az újonnan megjelenő anyagokra és a Hungry-ra alapozva. Az aktuális formáció a valaha volt legerősebb a zenekar életében.

Jelenlegi felállás:
Gyarmati Dominik – gitár, ének
Brenner Károly – basszusgitár
Balogh Soma – dobok

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) DebRock.hu RSS nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!