TANKCSAPDA – Próbaterem-ügy, a debreceni Rocksulival költöznének össze

Mai hír volt a 444-en, majd számos helyen megjelent, hogy amennyiben a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén megszavazza, próbatermet kap a várostól a Tankcsapda. A Böszörményi út 2. szám alatt lévő épület földszintjén lévő 190 négyzetméteres helyiséget Papp László polgármester előterjesztése szerint térítésmentesen kapnák meg használatba. Valójában a debreceni Rocksulival költözne össze a Tankcsapda, és sokat kell költeni a helyre, mire abból próbaterem lesz
(Tankcsapda - a jelenlegi próbahelyén)

Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa, a Tankcsapda Music Kft. ügyvezetője a Dehir.hu érdeklődésére elmondta, a zenekar 10-15 éve egy egykori műanyaggyárban próbál "egerek és patkányok között". A tető nagyobb esőzések idején rendszeresen beázik, így a felszerelésük sincs biztonságban. Épp ezért már hosszú ideje keresnek próbatermet, de nem jártak sikerrel; vagy a közelben lakókat zavarták volna, vagy nem volt biztonságos a hely, vagy a felszerelések ki-be pakolása volt nagyon körülményes.

 



Fejes Tamás sok mindenkinek szólt erről, az önkormányzatnak, a Cvis Háznak, zenészeknek is, hátha valaki tud ebben segíteni nekik. Az ügyvezető elmondása szerint sok-sok éve nagyon jó kapcsolatban vannak a debreceni Rocksulival, volt például több közös programjuk, három tehetséges diák tandíját a Csapda fizeti.

A rocksulisok szóltak nekik, hogy a közeljövőben átköltöznek a Böszörményi út 2. szám alatti épületbe, de nincs szükségük az egész területre, azonos szinten a Tankcsapdának is jutna hely. Ezzel a Tankok problémája is megoldódna, a Rocksuli pedig még szorosabbra fonhatná az együttműködését a zenekarral. A Tankcsapda alkalmasnak találta a helyiséget a próbaterem kialakítására, így kérték az önkormányzattól, hogy beköltözhessenek.


Fejes Tamás elmondta, köszönettel veszik, ha a bérlés az előterjesztés szerint díjmentesen jöhet létre, ugyanakkor hozzátette, természetesen nem kérik az önkormányzattól, hogy a helyet rendbe hozzák nekik. A zenekarnak egy elég nagy, biztonságos hely kell, ami nem ázik be, s ahol van víz, a közelben pedig nincsenek lakók, akiket esetleg zavarnának. Az ügyvezető hozzátette, az épület egykoron szovjet laktanyaként üzemelt, úgy tudják, a Rocksuli számára felújítják, az ő próbatermi részüket azonban teljes mértékben a Tankcsapda büdzséjéből hozzák létre.

A helyiség elmondása szerint teljesen leromlott állapotban van, egyfajta raktárként szolgál jó ideje. Fejes Tamás úgy gondolja, azzal, hogy kialakítják a professzionális próbatermet, nő az épület értéke, lényegében a ráfordítás értékét "lakják le" a térítésmentes bérléssel.


Forrás: dehir.hu



 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!