Mortal Sin: Face of Despair (1989)

Míg a német thrash-színtér vezető csapatai – a Kreator, a Destructon és a Sodom – már a ’80-as évek második felében is markáns, önálló arculattal rendelkeztek, más országok kiválóságai le sem tagadhatták volna a Bay Area-i zenekarok hatását. A svéd Mezzrow-t nyugodtan nevezhetjük Testament-kópiának, és azt gondolom, a brit Xentrix muzsikájában is ott vannak a napfényes Kalifornia ízei.

E követők közül a leghamarabb azonban az ausztrál Mortal Sin eszmélt: míg a fent említett, 1984-ben alakult angol együttes csak öt évvel később jelentette meg bemutatkozó nagylemezét, a Shattered Existence-t, az 1988 óta létező Mezzrow pedig ennél is később, 1990-ben rukkolt elő a Then Came the Killing-gel, a Sydney-i illetőségű ötös már 1986-ban megörvendeztette debütalbumával a műfaj rajongóit.

Ha a déli földrész pionírjait, az AC/DC-t és a Rose Tattoo-t hard rock zenekarként aposztrofáljuk, kijelenthető, hogy a Mortal Sin volt a kenguruk földjének első, nemzetközi hírnévre szert tett heavy metal csapata. Az együttest 1985-ben alapította a dobos, Wayne Campbell, akinek korábbi csapatából, a Wizzard-ból az énekes Mat Maurer-t és a gitáros Keith Krstin-t is sikerült átcsábítania az újonnan formálódó bandába. A bőgős Andy Eftichiou-t és a ritmusgitáros Neville Reynolds-ot egy másik zenekarból, a Judge-ból igazolták; utóbbit hamarosan Paul Carwana váltotta.

Első albumukat, az eredetileg sima demónak készült, három nap alatt feljátszott, Ausztráliában 1986-ban megjelent Mayhemic Destruction-t önerőből finanszírozták, és saját maguk producelték. A lemez eljutott a londoni Phonogram Records illetékeseinek kezébe, akik le voltak nyűgözve az alkotástól, a Metallica Kill ’Em All-jának utódját látták benne. (De nem csak ők: a Kerrang! magazin „a következő nagy dobás”-nak nevezte őket, a Metal Forces pedig a lehetséges 100-ból 99 pontot adott a Mayhemic-re, amivel azt megelőzően csak a Metallica Master of Puppets-e büszkélkedhetett.)

A csapat ennek köszönhetően került a Phonogram-leányvállalat Vertigo-hoz (akikkel abban az időben James Hetfield-ék is dolgoztak). A cég első lépésként, 1987-ben újra kiadta, és világszerte terjesztette a bemutatkozó nagylemezt, majd a rá következő produktumból, az 1989-es Face of Despair-ből is igyekezett a lehető legtöbbet kihozni. A korongot Randy Burns produceri közreműködésével a Sydney-i Paradise & EMI 301 Stúdióban rögzítették, a Hollywood-i Music Grinder-ben keverték és a londoni Tape 1 Stúdióban maszterizálták.

Krstin addigra már nem volt a csapat tagja: 1987 végén távozott, utódja az otthoni rivális Slaughter Lord gitárosa, Mick Burke (R.I.P. 2017) lett. A dalokat már 1988 folyamán felvették, ám a lemez megjelenése több mint egy évet csúszott, mivel az együttes közben egy kellemes kötelezettségének tett eleget: ők voltak az előzenekar a Metallica Damaged Justice turnéjának ausztrál állomásain. A Face of Despair így csupán 1989 májusában látott napvilágot.

Úgy emlékszem, az anyagot annak idején Vectomi-tól vettem át kazettára, amelynek B oldalán a Xentix már említett debütáló nagylemeze kapott helyet. Így a két csapat nálam sokáig párhuzamosan, egy súlycsoportba tartozó versenyzőként létezett. Nem sokkal később a Mayhemic Destructiont-t is beszereztem tőlük, de az messze nem tett rám olyan mély benyomást, mint a második korong. Pedig előbbit tartják a Mortal Sin klasszikus anyagának…

A Mortal Sin munkásságának szerintem egyértelműen legjobb, legemblematikusabb dala a Face… albumot nyitó I Am Immortal. Remek váltások követik benne egymást, Maurer éppen a megfelelő arányban elegyíti énekében a dallamosságot a férfias keménységgel, a keverés megfelelő teret biztosít a hangszeresek képességeinek felvillantására. Összességében, a nóta eszenciája mindannak, amit a csapat a ’80-as évek második felében képviselt.

Ugyanilyen zseniálisan fonják egymásba a témákat a valamivel visszafogottabb Voyage of the Disturbed-ben és a Martyrs of Eternity-ben is; ez az a sokszínűség, amit hiányolok a mai thrash csapatok többségéből. A The Infantry Corps-ban a gyors, hadaró énektéma, a szólónak a hangzása és az ereszkedő gitártéma tetszik; a Martyrs…-ban a kő-egyszerű, mégis hatásos refrénre, a Suspended Animation-ben a csordavokálra, a H-ban a kántáló verzét váltó pörgős refrénre hívnám fel a figyelmet. A Terminal Reward látszólagos befejezése után egy igazi csemege következik a „dadogós” sorvégekkel, a lemezt záró Robbie Soles pedig olyan poén, amit abban az időben elsősorban az Anthrax engedett meg magának.

A Mortal Sin 2011-ben

Minden dal külön világ, egyhangúságnak nyoma sincs, talán az anyag középső harmada egy kicsit halványabb, de még ez is belefér: a Face of Despair az elejétől a végéig szórakoztató alkotás.

Két hónappal a lemez megjelenését követően társai megváltak Wayne Campbell-től, és a helyére a Slaughter Lord dobosát, Steve Hughes-t igazolták le. A következő év elején már vele indultak európai turnéra, ahol többek között a Testament, a Faith No More és a Biohazard előzenekaraként léptek fel. Ezt követően az énekes Matt Maurer dobbantott. ’91-ben még megjelent az Every Dog Has Its Day album, amin az eredeti tagságot már csak a basszusgitáros Andy Eftichiou képviselte.

A Mortal Sin története ezután szinte követhetetlenül mozgalmasra sikeredett. Kétszer is feloszlottak (1992, 1998), ugyanennyiszer újjá is alakultak; 1996-ban például négy régi muzsikust (Maurer, Campbell, Eftichiou, Carwana) is újra csatasorba tudott állítani a banda. Kiadtak két újabb nagylemezt (An Absence of Faith – 2007, Psychology Of Death – 2011), ugyannyi EP-t és koncertalbumot. Legutóbb 2012-ben dobták be a törülközőt, de Cambell tavaly már újra pedzegette, hogy egy koncertre esetleg újra összeállna a csapat, ha lenne irántuk érdeklődés…

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Rattle Inc. nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!