HÍR: D-A-D: slágerlistás albummal tér vissza a dán hard rock zenekar

A Prayer For The Loud című új lemezének megjelenése után turnéra indul a dán hard rockzenekar, a D-A-D. A friss lemez rögtön az 1. helyen nyitott a dán slágerlistán, a csapat pedig egy négyhetes, 9 országot érintő, 24 állomásos turnét tervezett be magának az év végére: Budapesten december 7-én játszanak majd az A38 Hajón.

„Ez lesz csak az igazi mulatság – mondta el a D-A-D énekese, Jesper Binzer. – Fesztiválokon játszani is mindig nagy öröm, de az ottani 1 óra alatt a D-A-D éppen csak bemelegszik – egy jó koncert a hozzád közeli rockklubban az, ami megmutatja az igazi rock’n’roll életérzést. Egy hangos, izzasztó haveri összejövetel: pont ez az, amiről a mi zenekarunk szól! Szóval, jöttök a koncertre?” A Burning Star című új szám videóját itt láthatjuk: https://youtu.be/IgMuoZlfVYg

A D-A-D még a ’80-as évek elején kezdte meg működését Koppenhágában. A zenekar eredetileg küldetéseként kezelte, hogy egyfajta bohém zenei forradalmat vigyen végbe, és fellépéseik az örömről és a lüktetésről legyenek híresek - máig ebben vidám a szellemiségben, lazán és töretlenül nyomják a rock and rollt. A budapesti koncertre jegyek már kaphatók!

a Livesounds bemutatja: A Tour For The Loud
2019. december 7., szombat 19 óra
Budapest, A38 Hajó
D-A-D koncert
Belépő: early bird 6900 Ft, elővételben december 6-ig 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft
Jegyek kaphatók az A38 Hajón, valamint a Ticketportal, a Tex hálózatában, és a www.tixa.hu és www.a38.hu weboldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://d-a-d.dk/

https://www.facebook.com/livesoundProd
https://www.facebook.com/events/3321138084570402/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) DebRock.hu RSS nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!