MEMORIAM – Új videós előzetesek a júniusi Requiem For Mankind albumhoz

Requiem For Mankind címmel június 21-én jelenik meg a Martin "Kiddie" Kearns dobos 2015-ös halála miatt leállított brit death metal legenda Bolt Thrower egyfajta folytatásának tekinthető Memoriam zenekar harmadik nagylemeze. A 2018-as The Silent Vigil album folytatásáról már bemutattunk két dalt, most pedig két albumelőzetes videót nézhetsz meg.

A banda frontembere Karl Willets (Bolt Thrower), a basszer Frank Healy (Benediction, Cerebral Fix), a gitáros Scott Fairfax (Cerebral Fix), a dobos pedig Andy Whale (Bolt Thrower). A lemez producere Russ Russell (Dimmu Borgir, Napalm Death, At The Gates stb.) volt, a borítót pedig Dan Seagrave készítette.
 



 

www.facebook.com/Memoriam2016



"Nos, itt vagyunk a harmadik lemezünkkel, a Requiem For Mankinddal. A két elődjén kísérleteztünk különféle zenei világokkal és énekstílusokkal, így jutottunk el a jelenig, és most úgy érezzük, hogy ez lett a definitív Memoriam album. Ez death metal. Máshoz nem is értünk. Mintha az előző lemez egyfajta alapot képezett volna ehhez az újhoz. Most végre minden összetevő a helyére került. Reméljük, hogy legalább annyira fogjátok élvezni, mint mi az elkészítését! Előre!"


 

MEMORIAM - Előzetes a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz #5




MEMORIAM - Előzetes a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz #4








MEMORIAM - Undefeated (szöveges videó a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz)




MEMORIAM - Előzetes a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz #1




MEMORIAM - Előzetes a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz #2




MEMORIAM - Előzetes a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz #3




MEMORIAM - Shell Shock (szöveges videó a 2019-es Requiem For Mankind albumhoz)





 

 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!