Their Methlab: The Last Second – első lemezével június 7-én érkezik a görög instrumentális stoner banda

Június 7-én a Három hollóban játszik az instrumentál/post-stoner athéni Their Methlab. A kurrens görög rock-színtérben eddig nem csalódtunk még, ráadásul három hazai banda társaságában lépnek majd fel; ott lesz a The Royal Freak Out, a Vanta és a Dr Sludgelove.

Their Methlab: pszichedelikus rockból a posztmetálba csapó, instrumentális őrület, 2011 óta, szavak nélkül. 2013-ban adták ki első, cím nélküli kislemezüket, ami már mutatta azt az irányt, ami elvezetett a nemrég megjelent The Last Second c. nagylemezükig. Az EP anyagát sok-sok végtelenbe nyúló kemény, grúvos, elszállós jammelgetésből hámozták ki, aztán az évek alatt ezt a stílt érlelgették tovább. Ez alatt az idő alatt játszottak többek között a Naxatras-szal, a Planet of Zeus-szal, a Puta Volcanoval, a 1000 Mods-zal és a Supersoullal, de olyan nemzetközi bandákkal is, mint a Toundra, az Elder és a Samsara Blues Experiment. Új lemezükön keveredik a post-rockos, slepmakeswaveses lágyság némi naxatrasos pszichedeliával, de azért ott van az a nyers, apokaliptikusan viharos karcosság is.


A The Royal Freak Out hangos prog-stonere felpörget és bólogatásra invitál. Pont annyira dallamos, amennyire karcol és pont olyan sokrétű stílusilag, hogy ne nagyon lehessen beskatulyázni. Ők olyan zenekarok előtt játszottak már, mint az amerikai Karma to Burn vagy a román Methadone Skies, a mostani koncert előtt pedig letolnak egy miniturnét szerbiában. Tavalyi A Step Beyond the Fading Line c. nagylemezük kiváló út- és irányjelző.

Az estét két, szintén hazai banda nyitja és zárja. A Vanta kísérleti metal duo, éles stílus váltásokkal, csapongó hangulatvilággal, a Dr Sludgelove pedig modern európai doom, annak minden bájával. A zenekarok nemcsak pólóleszaggató muzsikával, de jóféle merch-csel is készülnek, érdemes lesz eljönni!


Fb event: https://www.facebook.com/events/1260148977476659/

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Metalkilincs : Hírek nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!