Leftover Bullets: Új dal és videoklip

„Confused” címen új dallal és a hozzá készült videóklippel jelentkezik a görög Leftover Bullets zenekar.

 

A csapat történetéről egy interjú keretén belül beszéljenek maguk a tagok.

Hova valósiak vagytok?

Thessaloniki, Görögország.

Mikor alakult a zenekar? Kik voltak az alapító tagok?

A szólógitáros George Karathanasis és az énekes John Vogia alapította 2013. márciusában.

Milyen műfajt játszotok? Honnan jött a zenekar neve?

Hard rockot játszunk. A csapat neve akkor jött, amikor azt kezdtük érezni, hogy sokan elmennek Görögoszagból a rossz helyzet miatt, de mi meg maradunk.

Ki milyen hangszeren játszik?

Dobok: George Dimitriadis

Basszusgitár: Dimitris Argyropoulos

Ritmus gitár: Vasilis Bagas

Szólógitár:George “Cargo” Karathanasis

Ének: John Vogia. 

Miről szólnak a dalszövegek?

Többnyire társadalmi dolgokról beszélünk, de olyan dalszövegeink is vannak, melyek az emberi érzésekről szólnak és arról hogyan érintenek ezek bennünket.

Van már kiadott lemezetek, videótok?

Igen, az első lemezünket  “Virtue & Vice” címmel 2 éve adtuk ki és két hónappal ezelőtt megjelent a hamarosan kiadasra kerülő második albumunkhoz a “Confused” címet viselő kislemez.

Hogy írjátok a dalokat?

Általában a gitárosok hozzák a fő riffeket, aztán mindenki hozzáteszi a maga ötletét és időről időre frissítünk rajta.

Van polgári foglalkozásotok vagy a zene a fő?

Igen, mindannyiunknak van munkája.

Kik voltak rátok hatással?

Az 1985-1995 közötti hard rock a legnagyobb hatás, de azóta is minden nap hallgatunk zenét.

Van lehetőségetek élőben játszani? Hány bulitok volt eddig?

Több, mint 50 koncertünk volt Görögoszágban és azon kívül.

Játszatok feldolgozást vagy csak saját dalokat?

Van 2 vagy 3 feldogozás, amit általában eljátszunk az első album megjelenése óta.

Hogy érhetnek el benneteket az emberek, úgy értem weboldal, egyéb közösségi média?

A weboldalunk www.leftoverbullets.com, de nézhetnek videokat a Youtobe-on, vagy követhetnek minket a Facebook-on vagy Instagram-on beírva  a Leftover Bullets nevet.

Mi a terveitek a jövőre nézve?

Úgy tervezzük, hogy tavaszig befejezzük a második lemezünket és turnéra indulunk Görögországban és Európában, hogy bemutassuk azt. És biztos, hogy még 2 videot készítünk 2019-ben!

web:
facebook:
bandcamp:

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Haverock Közösség nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!