2018-12-14

AWS

Akusztikus koncertlemezt ad ki az AWS

Szeptemberben, alig pár héttel a friss Fekete részem album megjelenése előtt az AWS egy akusztikus koncertet játszott a budapesti Madách Színházban, aminek a felvétele még Karácsony előtt megjelenik CD-n és DVD-n. Az egyszerűen Madách címre keresztelt anyagot már elő is lehet rendelni a zenekar honlapján. A koncertről elsőnek a Hol voltál dal felvételét mutatta meg a banda, ebben a Honeybeast énekesnője, Tarján Zsófi […]

alissa white gluz

Szólólemezt ad ki a Lamb of God gitárosa, Chester Bennington is énekel rajta

A Lamb of God gitárosa, Mark Morton bejelentette, hogy a jövő márciusban szólólemezt ad ki, a címe Anesthetic lesz. A LoG lemezeiért is felelős Josh Wilbur producerrel készült anyagon egy egész seregnyi vendégénekes szerpel majd. Köztük van Chester Bennington a Linkin Parkból, aki alig pár hónappal a halála előtt stúdiózott együtt Mortonnal, plusz feltűnik még a Papa […]

THE_TUMOR_CALLED_MARLA

THE TUMOR CALLED MARLA – Limbo City (2018)

Végérvényesen felnőtt és elfoglalta helyét Magyarországon a metalbandák egy olyan nemzedéke, amely semmilyen módon – sem dallamvilágában, sem zenei gyökereiben, sem pedig általános mondanivalójában – nem kapcsolódik a hetvenes-nyolcvanas évek magyar …

In Flames

Két új dalt is kiadott az In Flames

Március elsején az Eleven Seven Music gondozásában jelenik meg a göteborgi In Flames tizenharmadik nagylemeze, az I, the Mask. A zenekar rögtön két új klipes dalt is bemutatott a lemezről, és egyben intenzíven megforgatta a tőrt azoknak a szívében, akiknek még mindig a December Flower a csengőhangja, annak ellenére, hogy a (This Is Our) House és az I Am Above […]

Klip

RIBOZYME – Klippremier: Plasma

A norvég hard rock csapat, a Ribozyme “Argute” címmel 2019. február 8-án az Indie Recordings gondozásában. Az immár kvartetté bővült zenekar első kislemeznótája a Plasma, melynek klipje egyben gyors bepillantást enged abba is, hogy hogyan is készül e…

Jason Becker: Triumphant Hearts

Borí­tó: 

Megjelenés: 
2018

Kiadó: 
Mascot / Music Theories Recordings

Weblap: 
https://jasonbecker.com/

Stí­lus: 
(nagyrészt) instrumentális

Származás: 
USA

Zenészek: 

Jason Becker – gitár
Dan Alvarez – billentyűs hangszerek
Codany Holiday – ének
Steve Knight – ének
Gary Rosenberg – ének
Marty Friedman – gitár
Uli Jon Roth – gitár
Chris Broderick – gitár
Jude Gold – gitár
Joe Satriani – gitár
Aleks Sever – gitár
Guthrie Govan – gitár
Steve Morse – gitár
Trevor Rabin – gitár
The Magnificent 13 – gitár
(Steve Vai, Joe Bonamassa, Paul Gilbert, Neal Schon, Marty Friedman, Michael Lee Firkins, Mattias IA Eklundh, Greg Howe, Jeff Loomis, Richie Kotzen, Gus G, Steve Hunter, Ben Woods)
Glauco Bertagnin – hegedű
Hiyori Okuda – cselló
Jake Shimabukuro – ukulele

Dalcí­mek: 

01. Triumphant Heart
02. Hold On To Love
03. Fantasy Weaver
04. Once Upon A Melody
05. We Are One
06. Magic Woman
07. Blowin’ In The Wind
08. River Of Longing
09. Valley Of Fire
10. River Of Longing (Reprise)
11. Taking Me Back (DLR demó)
12. Tell Me No Lies (DLR demó)
13. Hold On To Love [Chuck Zwicky Remix]
14. You Do It

Értékelés: 

Jason Becker már fiatal korában is csodagyereknek számított. Nicolo Paganini volt a kedvence, mint Malmsteennek, Clapton, Hendrix és Eddie is nagy hatással volt rá. No nem az Iron Maiden Eddie-je, hanem Eddie Van Halen muzsikája. A Cacophonyban együtt játszott Marty Friedmannel, csinált egy szólólemezt, majd Steve Vai helyére beugrott David Lee Roth (nagy példaképének énekese) bandájába. És… ennyi.

Nagyon fiatalon, 21 éves korában találta meg az ALS, ez a borzasztó kór, melyre nincs orvosság, s melynek az átlagos túlélési ideje 3-5 év. Nemrég a Toto is így vesztette el basszusgitárosát. 2010-ben még kint voltam Wiesenben a megsegítésére összeállt zenekar egynyári turnéján, ami aztán olyan jól sikerült, hogy együtt is maradtak, s egy tízpontos lemezt is összehoztak 2015-ben. Tulajdonképpen azt az albumot Mike Porcarónak köszönhetjük, aki azonban már nem érhette meg a megjelenését. Most pedig itt ez az anyag. Úgy látszik, ez a gyűlöletes betegség 10 pontos lemezekre sarkall.

A túlélésre másik végletnek viszont ott van Stephen Hawking, az idén elhunyt tudós zseni, aki 55 évig élt ALS-ben. Az ő mondása az, hogy „Az intelligencia az a képesség, amely lehetővé teszi az alkalmazkodást a változáshoz.” Jason Becker intelligenciájára mi sem jobb bizonyíték, mint hogy megtanult együtt élni a betegséggel, és családtagjai, barátai segítségével kifejlesztettek egy olyan szerkezetet, melyen szemmozgásával (az egyetlen szerve, amit mozgatni képes) komponálhat zenét.

A ‘Triumphant Hearts’ tulajdonképpen a harmadik igazi szólólemeze Jason Beckernek. Volt ugye az 1988-as ‘Perpetual Burn’, amit még aktív gitárosként játszott fel, három dalban Marty Friedmant hívva vendégül (cserébe ő is közreműködött Friedman szólólemezén két dalban ugyanabban az évben). És volt az 1996-as ‘Perspective’ (a borító bal sarkában egy gitár, jobb sarokban egy tolószék), melyen még jórészt a korábban felvett saját játékát használta fel, itt-ott besegített Michael Lee Firkins, ahol nem volt elégedett a végeredménnyel. De a zene már ez a filmzeneszerű, az egész világot átölelő, monumentális muzsika volt ott is.

Majd jött a ‘The Raspberry Jams’ és a ‘The Blackberry Jams’, melyek tulajdonképpen kiadatlan demófelvételek halmazai voltak csupán, kevésbé értékes művek, de Becker elkötelezett rajongóinak így is nagy kincsek. 10 éve hallottunk utoljára Jason Becker felől, ekkor is csupán egy válogatáslemez jelent meg ‘Collection’ címmel, de volt rajta két új felvétel. A magáért beszélő Electric Prayer For Peace és a River Of Longing, melyet két változatban is elkészített.

És elérkezett a 2018-as MŰ (így, csupa nagybetűvel), mely olyan, mintha egy Jason Becker életéről készült filmnek a zenéje lenne. Jó, tudom, már készült egy dokumentumfilm róla 2012-ben, de most egy igazi mozifilmre gondolok. A Triumphant Heart Glauco Bertagnin hegedű- és Hiyori Okuda (aki mellesleg Marty Friedman felesége) csellójátékával gyönyörű felvezetés, nem csupán ők játszanak, de egy komplett nagyzenekari hangszerelés biztosítja a romantikus kezdést a gyermekkor gondtalanságát tükröző képek hátteréül, majd végül belép a képbe Marty Friedman, az egykori zenésztárs, aki igazi diadalittas győzelmi dallamot játszik gitárján.

Majd jön Codany Holiday énekével egy szívbemarkoló dal, mely alatt a bénulás fokozatos jeleit tapasztalja magán főhősünk. Körülbelül olyan hatással van rám a dal, mint amikor a ‘Hegylakó’-ban Connor MacLeod végignézi szerelme öregedését és halálát, miközben a Queen azt énekli, „Who wants to live forever, when love must die?” Szinte a könnyem kicsordul. (Igazi önéletrajzi ihletésű a szöveg: „When I was young and full of wonder, The universe was tender, Every dream I had would come true, Music was my worldview… Now the past is over, I was cut down much too soon, I can’t speak, I can’t play, But this flesh has much more to say.”)

Jake Shimabukuro ukulelejátéka ad különleges hatást a folytatásnak, talán Hawaii szigetén járunk, természetesen lóháton pengetve a hangszert, mint az igazi giccses trubadúrok a hatvanas évekbeli filmekben. Van valami western hangulata az egésznek, ami keveredik az Elvis Presley-filmek könnyedségével. A Once Upon A Melody egy korai intró dallamából indul ki, melyet még tinédzser korában írt az első Cacophony-albumra, ám nem került bele a végső anyagba, de szerencsére megmaradt a felvételek között, így az ő eredeti játékát hallhatjuk a dalban. Amit pedig köré épített hangszerelésben, mintha a Mauna Kea csúcsaira mászott volna fel, hogy gyönyörködjön a hawaii naplementében. Jason mellett ott ül Ron bácsi is a hegytetőn, aki azt meséli: „Emlékszel, amikor először fogtál basszusgitárt a kezedbe? Visszaadtad és azt mondtad: »Te csináld!« És inkább elénekelted az ABC-dalt.”* A záró szóló pedig azért olyan ismerős, mert a Go Off! című Cacophony-dalból lett kimásolva. Ez az igazi életmű-összefoglalás: a 3 éves Jason hangját halljuk, miközben a 19 éves gitáros egykori témáiból a 49 éves tehetség komponált vadonatúj értelmet nyerő dalt.

Hirtelen váltással Miamiba ugrunk át – amolyan intermezzóként a történetben –, ahol a We Are One Steve Knight énekével igazi ’80-as évek végi funk-rock hangulatot áraszt, a ’Miami Vice’ könnyedsége keveredik Peter Gabriel Sledgehammerének pörölycsapásával. Ezt a dalt Jason utolsó aktív éveiben írta és vette fel, tehát ezen is az ő játékát hallhatjuk.

A Magic Womanban – mert mindig kell egy titokzatos nő is a történetbe – Uli Jon Roth (ex-Scorpions) és Chris Broderick (ex-Megadeth) gondoskodnak a hangulatról akusztikus, illetve elektromos gitáron. A kezdés kicsit Can’t Help Falling In Love hangulatú, úgyhogy megint a Presley-filmek jutnak eszembe.

Dalszerzőként mindig is nagy kedvence volt Beckernek Bob Dylan. A ‘Perspective’ albumon is szerepelt egy dal, a Meet Me In The Morning blues feldolgozása, most egy hagyományosabb, melankolikus hangvételű Blowin’ In The Winddel tiszteleg a szerző előtt, Gary Rosenberg énekes és Jude Gold gitáros segítségével. Majd jön a nagy finálé, a Valley Of Fire a „13 mesterlövész” (The Magnificent 13) közreműködésével. A „géppuskakezű” gitárhősök egy barátságos kocsmai verekedésre gyűlnek össze (Rejtő Jenő után szabadon), a kilenc perces adok-kapok az egész történet „budspenceri” csúcspontja, persze gitárra átültetve.

De ha ez nem lenne elég, A vágy folyója (River Of Longing) öleli körül, itt is ugyanúgy két verzióban, mint a ‘Collection’ albumon, az elsőben Joe Satriani, Aleks Sever, Guthrie Govan és Steve Morse bontja ki a témát, amolyan felvezetésként a nagy gitárpárbajhoz, majd a levezetés Trevor Rabin nyugodtabb, néhol Mike Oldfield-szerű megoldásaival zárja le a történetet.

Ennyi volt a képzeletbeli film, melynek zenéjét Jason Becker megálmodta és a speciális programok segítségével papírra vetette. A többi amolyan „bónusztrekk”. A Taking Me Back című pörgős tétel és a Tell Me No Lies a maga középtempós bluesával két demófelvétel az ‘A Little Ain’t Enough’ lemezről lemaradt Becker-témák közül, de itt van még a lemez legmagasztosabb dalának, a Hold On To Love-nak egy remix változata („Without feeling hate, Love brings light to the darkness inside.” – tanulhatnánk ettől az embertől!), végül a You Do It, melynek gyerekzsivaja mosolyt csal az ember szívébe, ahogy a Once Upon A Melodyba bevágott felvételeken is, Jason gyermeki hangja szólal meg: „Te csináld!”

Becker virtuozitása mit sem változott, ahogy mondják, minden fejben dől el. Az is, hogy jó gitáros leszel, vagy hogy jó zeneszerző. Esetleg jó szövegeket írsz. A többi már csak gyakorlás kérdése. Beckernek volt ideje gyakorolni. Félúton jár Stephen Hawking betegségben eltöltött 55 évéhez képest, ha sikerül azt is túlszárnyalni az egykori csodagyereknek, akkor remélem, kapunk még tőle hasonló felemelő alkotásokat.

* (Jason Becker jegyzete: „A gyermekhang a végén az enyém kb. 3 éves koromban. Ron bácsi rögzítette. Azt akarta, hogy játsszam a Fender basszusgitárján. De én azt mondtam: »Te csináld!« Majd megkért, hogy akkor inkább énekeljem el az ábécét, és én boldogan teljesítettem.”)

Összegzés: 

Nem azt kaptam, amit vártam. Pontosabban nem azt vártam, amit kaptam. Valami sokkal csodálatosabb ez! Egy gitárlemez helyett kaptam egy gitárközpontú filmzenelemezt. Jason Becker már nem tud gitározni, de az elméje még mindig fantasztikusan ép. És ezt bizonyítja ez az album. A korábbi ‘Jam’ lemezekkel ellentétben Becker régi felvételei is a nagy egész részét képezik, amit pedig csak megálmodott, de már nem tudott feljátszani, azt megcsinálta helyette a szakma krémje. A végén azért van valami a hardcore rajongóknak is!

Dátum: 
2018. december 14

Pontszám: 
10

Szerző: 
CsiGabiGa

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!