október 2018

Angerseed

Angerseed – Jubileum, Turné, Full Of Anger, Főnix Csarnok, új EP és egyebek

Mint már írtuk idén többször is a posztjainkban, igen mozgalmas az Angerseed 10., jubileumi éve. Tavasszal és nyáron csak kevés bulit játszottunk, de a háttérben már gőzerővel írtuk a jövő tavaszra esedékes új EP anyagát, egy kis élő ízelítő két új dalból: Az év vége pedig már főleg a jubileumi koncertekről fog szólni. Egy összefoglaló […]

Beast In Black

Beast In Black – Nyilvánosságra került a februárban megjelenő From Hell With Love album borítója

Arról még 2015 februárjában számoltunk be, hogy a finn Battle Beast „leküzdhetetlen nézeteltérésekre” hivatkozva megvált a csapat fő dalszerzőjétől, a szólógitáros Anton Kabanentől. Anton azt követően Bodor Máté helyett zenél a Wisdom bulikon, Emellett Anton: Beast In Black néven új bandát alapított, ráadásul csupa jól ismert zenészt sorakozott fel maga mellé.. Anton Kabanen énekel és gitározik, a basszusgitáros Molnár […]

Avantasia,

Avantasia- Új lemez és budapesti koncert jövő májusban

Németország legsikeresebb szimfonikus rockzenekara, az Avantasia 2019-ben európai turnén mutatja be Moonglow című új lemezét. A turné keretében Tobias Sammet és vendégei Budapestre is ellátogatnak: 2019. május 6-án láthatjuk majd az Avantasiát a Barba Negra Trackben. A 2019-es koncertek az Avantasia Ghostlights turnéjának 2016-os és 2017-es, sok esetben teltházas fellépéseit követik: Tobias Sammet és együttese […]

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!