KlasszikuShock: Amorphis – Far From The Sun (2003)

Az Amorphis a mai színtér legaktívabb és legmegbízhatóbban működő csapatai közé tartozik. A finn banda olyan metal zenét játszik, melyre nagy hatással volt a 70-es évekbeli progresszív/pszichedelikus rock, valamint a finn népzene. Ehhez még hozzátehetjük a talán a pszichedelikus zenéken keresztül érkezett keleties (jobbára arabos) dallamokat. A 2003-as Far From The Sun lemezük pedig egyfajta összegzése mindannak, amit az Amorphis eddig csinált. Mondom ezt még úgy is, hogy a korai anyagokat idéző hörgős részek ezúttal nem kerültek fel az albumra. Így 15 év távlatából talán már maguk a tagok is bukásnak tartják a lemezt, hiszen az album megjelenése után távozott a zenekar éléről az eredeti frontember, Pasi Koskinen, a bandának pedig új alapokra kellett helyezni a működést, én mégis azt vallom, hogy az Amorphis korai érájának egyik legösszetettebb gyöngyszeme a Far From The Sun.

Az Amorphist 1990-ben alapította a gitáros Esa Holopainen és a dobos Jan Rechberger, majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk a másik gitár mellett a hörgésért is felelős Tomi Koivusaari, végül pedig a bőgős Olli-Pekka Lainével lett teljes a felállás. Az amorf kifejezésből alakított név felvétele szintén valamikor ekkor történt. A csapat egy demó, az 1991-es Disment Of Soul felvételét követően le is szerződött a Relapse kiadóval, majd karrierjük hihetetlen sebességgel indult be. A bemutatkozó nagylemezt, a The Karelian Isthmust komoly siker fogadta, majd a másodikként érkező, a death metal mellett progresszív- és folk-hatásokat is tartalmazó 1994-es Tales From The Thousand Lakes hozta meg számukra az igazi áttörést.

Az Amorphis turnézott is Európában többek között a Tiamattal és a Paradise Losttal, majd 1994 végén már Észak-Amerikában nyitottak az Entombednak. A kettes LP sikere persze abszolút megérdemelt volt, hiszen a Tales From The Thousand Lakesre a mai napig a műfaj legmeghatározóbb lemezei között szokás hivatkozni, és a csapat rajongóinak jelentős része is ezt tartja csúcsalkotásuknak. Sokak számára azonban mégsem ez a nagybetűs Amorphis-lemez, hanem az 1996-os Elegy, amely már a Nuclear Blast szárnyai alatt jelent meg, és óriásit változott, illetve fejlődött általa a zenekar. A népzenei hatások már korábban is masszívan érezhetőek voltak náluk, az Elegyn azonban minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kaptak, csakúgy, mint a Floyd-hatású, pszichedelikus dolgok.

Az Elegy azonban nem csak zeneileg hozott komoly változást, hanem a felállást tekintve is egy átalakított csapatot mutatott, hiszen az alapító Jan Rachberger dobos, valamint az első billentyűs Kasper Martenson helyére is új arcok érkeztek, továbbá leigazolták a tiszta énekért felelős Pasi Koskinent. Jant a Stone ütőse, bizonyos Pekka Kasari váltotta, az 1993 óta velük muzsikáló Kasper Martenson pedig a Tales lemez turnéi közben hagyta ott a csapatot. Helyére az a Kim Rantala érkezett, aki rögtön belépése után komoly szerepet vállalt a dalszerzésben is. Az Elegy-felállás Pasi Koskinen énekes leigazolásával alakult ki valamikor 1996 környékén, Pasi érkezése előtt azonban egy rövid ideig Marko Waara is tagja volt a brigádnak, de ő hamar repült.

A harmadik nagylemez megjelenése után a hatos optimistán és türelmetlenül várta a folytatást, sajnos azonban a lemezt készítő felállás hamar megbomlott, a death metalnak teljesen hátat fordító Tuonelán ugyanis már az a Santeri Kallio billentyűzött – igaz, még csak vendégként –, aki azóta is meghatározó tényező a bandában.

Thy Nazarene helyet Tuonela címet kapott a ’99-es Amorphis opusz. A Kalevalán alapuló történet zenei aláfestését páratlan finomsággal oldották meg finn “testvéreink”. Pasi Koskinen énekes dallamai le nem tagadhatóan az ezer tó országát idézik szomorúan, érzékenyen. Hammond orgonával dúsított, népies elemeket tartalmazó lebegős rockzenét nem túl sok zenekar tud hitelesen előadni, úgy, hogy az értéket, maradandóságot képviseljen. Az Amorphis ebben magasan a csúcson áll.

A 2001-ben kiadott Am Universum megtartotta a Tuonela borongós hangulatát, de a megszokottak mellett számos új hanghatást és változatosabb effektet nyújtott. Több teret engedtek a billentyűknek és a szaxofonnak, amely utóbbit ismét Sakari Kukko játszotta. Így egy sokkal kísérletezőbb jellegű album született – talán a legpszichedelikusabb, amit valaha is alkottak. 2002-ben a csapatot felkérték, hogy készítsen filmzenét a Menolippu Mombasaan című filmhez – egész pontosan egy 1976-os finn popsláger, a Kuusamo feldolgozását. Így ez lett az Amorphis eddigi egyetlen olyan dala, amelyet az anyanyelvükön adtak elő.

Az Am Universummal véget ért a hosszan tartó kapcsolat a Relapse Records-szal. 2003-ban a Relapse kiadott egy Best Of albumot Chapters címmel, amely tartalmazott egy DVD-t is, rajta az Amorphis eddigi videoklipjeivel a Black Winter Day-től egészen az Alone-ig.

A Far From The Sun (ami immár kiegészült az eredeti dobossal, Jan Rechbergerrel, miután Pekka Kasari családi okok miatt kilépett) már az első hangjával rabul ejtett. Az Am Universummal összehasonlítva a Far From The Sun súlyosabb és még az eddigieknél is népzene-orientáltabb lett. Bár az utóbbi két lemezen, az Am Universum-on és a Tuonelán is voltak folkos részek, olyan konkrét népzeni témát talán az Elegy óta nem hallottunk tőlük, amilyennel a táncra csábító Day Of Your Beliefs indul. Csodálatosan letisztultak a dalok és emellett bámulatosan változatos a lemez. Olyannyira letisztult, érett, minden eddigi tapasztalatot magában foglaló és felhasználó a Far From The Sun, hogy amennyiben egyetlen Amorphis lemezt kellene kiválasztanom, hogy bemutassam őket valakinek, ezt venném elő. Mestermű!

Az albumot egy észak-amerikai turnéval akarta kísérni a csapat, ám ezt az utolsó pillanatban lemondták, mivel Pasi kilenc év után épp ekkor hagyta el a csapatot azzal az indoklással, hogy egyrészt több időt szeretne tölteni két kisgyerekével, másrészt pedig egyéb zenei tervei is vannak. Nem csak én, rajongók ezrei álltak értetlenül a döntés előtt. Mindenesetre az Amorphis megoldotta a cserét: Pasi helyére Tomi Joutsen került a Sinisthrából. A csapat ezután 2006-ban kiadta az Eclipse című albumát, amelynek szövegei a Kalevalából Kullervo történetét mesélik el. A történet pedig azóta is folytatódik. az idei Queen Of Time album is igen erős, de ha már KlasszikuShock a rovatunk címe, akkor nálam a Far From The Sun a nyerő.

Pontszám: 9/10

Közreműködő zenészek:

Pasi Koskinen – ének
Esa Holopainen – gitár
Tomi Koivusaari – gitár
Niclas Etelävuori – basszusgitár
Santeri Kallio – billentyű
Jan Rechberger – dob

A dalok sorrendje:

01. Day Of Your Beliefs
02. Planetary Misfortune
03. Evil Inside
04. Mourning Soil
05. Far From The Sun
06. Ethereal Solitude
07. Killing Goodness
08. God Of Deception
09. Higher Ground
10. Smithereens

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!