Megjelent a Hellburnt bemutatkozó EP-je! – Sör- és Jägerszag mindenkinek, aki szereti.

Egyéb 0 Comment

2014-ben stoner, blues, súlyos, középtempós egyvelegnek indult a Hellburnt zenéje, amit azóta hol újítanak, hol öregbítenek a srácok. Pár év alatt szépen fel is gyűltek a jägeresüveg mellé zengetett saját számok, így a banda el is kezdte a stúdiózást. A legkorábbi négy dalukat már fel is vették. Ez lett a nemrég fizikai formában – saját márkás sörként! – Devilspit néven megjelent, ezzel párhuzamosan on-line pedig Hellburnt címmel kihozott négyszámos EP.

Egyértelműen a csapat egyik közös nevezője a sör (ld. Beerserk c. dal), ami nélkül a stúdiózás sem lenne az igazi: "A felvételek jó hangulatban folytak, néha az egész társaság lejött sörözgetni.” – nyilatkozta Fekete Andrea (dob).

Szőke Csaba (ének), a Hellburnt frontembere is élvezte a stúdióba vonulást: “A felvétel jó hangulatú és gördülékeny volt, mindenki profin állt hozzá. Azt hiszem, ez érződik az eredményen is. Az elkészült albumon szerintem a Free:fall az, ami a leginkább jellemző a stílusunkra, talán ezt nevezném kedvencemnek. De az igazi favoritom a következő lemezen lesz majd, amire – ha minden jól megy – nem is kell sokat várni.”

“Mivel a dalok nagy része az én gyermekem, nehéz kedvencet választani. Az EP-ről talán a Free:Fall, mert nagyon erős a refrén, és a szólóban van egy csodálatosan „gonosz” hang/harmónia, amitől egyedi ízt kap. Nem véletlen, hogy ez a szám ment fel a leggyorsabban.” – árulta el a zenekar “motorja”, Ványi Sándor (gitár).

“Az egész EP-felvétel egy komolyan vett szórakozás volt, nem feszültem rá, és szerintem a többiek sem. Jól éreztük magunkat a stúdióban, bontottuk a söröket, és hallgattuk, milyen az, amikor a sörszagú metál elkezd ütősen szólni. Kögével (a hangmérnök) amúgy is könnyű együtt dolgozni, ismeri és – szemmel láthatólag – bírja is a stílusunkat/zenénket. Egészen bizonyos, hogy a következő lemezt is vele fogjuk felvenni. A dalok készen is állnak, és íródnak az újak is. A következő pár hónap koncertezéssel telik, a kislemez dalai újabbakkal kiegészülve csendülnek majd fel.”

A banda tehát idén folytatja a koncertezést fővárosban és vidéken is, valamint egy új kislemez is várható még ebben az évben.

A négyszámos kislemez meghallgatható vagy beágyazható az alábbi platformok bármelyikéről:


SoundCloud:
http://bit.ly/Hellburnt_SoundCloud
YouTube:
http://bit.ly/Hellburnt_YouTube
Spotify:
http://bit.ly/Hellburnt_Spotify

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    BLACK TUSK – Dalpremier: Agali

    BLACK TUSK - Dalpremier: Agali

    Az amerikai sludge metal csapat, a Black Tusk augusztus 17-én jelenteti meg friss albumát "TCBT" címmel a Season Of Mist gondozásában, melyről most az első dal, az Agali máris meghallgatható. [...] Bővebben!

    Olvasd tovább

    IDEAS - Megvan az új énekesnő

    Az Ideas nemrégiben tagcserén esett át, miután a csapat énekesnője, Kun Anita távozott a zenekarból. Ezidáig titok övezte, hogy ki az Ideas új frontasszonya, de a mai napon bejelentették a hírt. "Nem feszítjük tovább a húrt! Nagy örömmel ...

    Olvasd tovább

    Motör Militia: World in Flames (2018)

    Motör Militia: World in Flames (2018)

    Egyre többször tapasztalhatjuk, hogy egy-egy irányzatban nem feltétlenül a komoly tradíciókkal rendelkező régiókban – a San Francisco-i öböl környékén, Floridában vagy Skandináviában – jelennek meg életerős, figyelemreméltó utódok, hanem egészen meghökkentő helyeken, például a Közel-Keleten, Afrikában, esetleg Latin-Amerika nem annyira ...

    Olvasd tovább

    BLACK TUSK - Az első dal az augusztusi albumról: Agali

    Agali címmel máris meghallgatható az első új dal a Savannah-beli sludge/thrash metalos Black Tusktól, amelynek új albuma T.C.B.T. címmel jön majd ki augusztus 17-én.A 2016-ban kiadott legutóbbi Pillars Of Ash albumon még hallható volt a 2014 novemberében halálos motorbalesetet szenvedett ...

    Olvasd tovább

    HARM'S WAY - Hardcore/metal és súly, új videoklip: Last Man

    Posthuman címmel még februárban jelent meg a hardcore/metal vonalas chicagói Harm's Way negyedik albuma, amelynek Last Man dalához készült el a csapat friss klipje. Az új lemezt Will Putney producerrel vették fel a New Jersey állambeli Belleville város Graphic Nature ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!