a perfect circle – eat the elephant

A Perfect Circle nem klasszikus értelembe vett rock zenekar, Maynard James Keenan Tool énekes egyik mellék projektje, amely két platinalemezt és egy kevésbé sikeres nagylemezt dobott eddig piacra. Jómagam szívesen hallgatom, de az új, 14 év után érkezett Eat The Elephant meglepett kissé.

Pedig Maynard esetében nem illik meglepődni, hiszen a faszi maga a kiszámíthatatlanság. Ezt tükrözi az újra élesztett csapatának friss anyaga is. Billy Howerdel – Tool gitár technikus mellett James Iha (Smashing Pumpkins) illetve a Puscifer teljes ritmus szekciója, Matt McJunkins és Jeff Friedl alkotják a társaságot. Előbbi bőgős, utóbbi pedig dobos beosztásban.

Ebből a megjelenésből, mármint a Perfect Circle lemezből én személy szerint arra következtetek, hogy itt jó sokáig nem kell még Tool lemez miatt aggódni. Az Eat The Elephant 2008 óta készül, hogy férne bele az időbe egy Tool lemez? Nem tudom, de a fent említett csapat felé táplált rajongásom vezetett el valamikor a kétezres évek első felében a APC lemezeihez. Persze ettől ez a szerelem bonyolultabb, viszont ezt most nem fejtem ki.

És ahogy egy valamire való szerelemben, itt is történt már jó sok minden. Az eMOTIVe című lemezt sok bajtársammal együtt én sem értettem. Sőt, azt gondoltam, az a kudarc két elképzelhetetlenül sikeres anyag után képes lesz megölni mindazt, ami a Perfect Circle volt számomra. Úgy látszik ez mégsem így történik, hiszen hosszú ideje próbálom befogadni az „elefántevést”. Kevés sikerrel, sajnos.

Összességében egy elvont, drámai elemekre építő, negédes anyagot kapott a rajongótábor. Azon nem lepődtem meg annyira, hogy az egész történet Maynard köré van építve. Az egész bagázs nyomja alá a digitálisan élénken dúsított, rétegelt őrületet. Az, hogy jelen esetben túlzásba vitték mindezt, még elfogadná a gyomrom, hiszen soha nem volt itt senki „klasszikus” rock zenész. Még azt is ideírom, hogy Maynard a legjobb formáját futja! (kár, hogy nem a Tool lemezre tartogatja mindezt)

Azt viszont már sehogy sem vagyok hajlandó elfogadni, hogy két gitáros van a társaságban, sőt a dalok jelentős részét egyikük írta, akkor hogy a viharba kerülhetett ennyire kevés riff, egyáltalán gitár téma a lemezre? Átgondolt, kifinomult dalok mind egytől-egyig, de könyörgöm, hol vannak a feszes, kíméletlen, bevadult gitárőrületek. Segítek: sehol. A lemez maximum nyomokban tartalmaz ilyesmit, ami rettenetes szívfájdalom számomra. Kár lenne tagadni.

Maynard óriási formája, a köré épülő egész, még úgyis képes megtartani az összhangot, hogy meglehetősen változatos dalok születtek az elmúlt tíz évben. De ne ez legyen már egy lemez védjegye, ez rossz megközelítés szerintem. Keenan szövegei szociológiai, vallási, politikai témákat járnak körbe, azt sem gondolom, hogy túlzásba viszi, de hogy tíz év alatt ilyen dalokra futotta „csak”, az nagyon meglep! Nem több ez a lemez egy kiemelkedő képességű, érzékeny énekes önmegvalósításától. Talán erre a célra más néven, más formában kellett volna reflektálni. Sajnálatos, hogy ilyen lett az új APC lemez.

Értékelés: 5/3

infók:

tracklist:
01. Eat the Elephant
02. Disillusioned
03. The Contrarian
04. The Doomed
05. So Long, And Thanks for All the Fish
06. TalkTalk
07. By and Down the River
08. Delicious
09. DLB
10. Hourglass
11. Feathers
12. Get the Lead Out

Műfaj: poszt rock, alternatív rock
Megjelenés: 2018. április 20.
Kiadó: BMG

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!