Monster Magnet – Holnap jelenik meg az új album

Az 1989-ben alakult Monster Magnet a jellegzetesen amerikai stoner rock egyik legnagyobb klasszikusa. Az analógmániás, képregényrajongó Dave Wyndorf vezette zenekar rengeteg tagcserén ment át, látott kemény hullámvölgyeket és elképesztő sikereket, de az tény, hogy a mai napig a műfaj talán legautentikusabb képviselője. A banda Mindfucker címmel holnap dobja piacra tizenegyedik stúdióalbumát, amelyről már korábban bemutattuk a címadó tételt, a dalhoz klip is készült. A lemezen helyet kap majd egy Robert Calvert feldolgozás is, melynek eredeti verziója az egykori Hawkwind énekes 1974-es konceptalbumán – Captain Lockheed And The Starfighters – szerepelt. A Monster Magnet felállását – az énekes-gitáros Dave Wyndorf mellett – Garrett Sweeny és Phil Caivano gitárosok, Chris Kosnik basszusgitáros és Bob Pantella dobos alkotja. A banda május-június folyamán egy nagyszabású európai turnén mutatja be először az új album dalait.

A szikár, masszív stoner riff-zúzdát elszállós pszichedéliával ötvöző zenekar a kilencvenes évek eljén berobbanó grunge-hullám hátán jutott magasra (első nagy turnéjára még a Soundgardennel együtt indult). A kilencvenes években komoly népszerűséget szerzett együttes jó pár eltalált klippel forgott az MTV-n, dalai feltűntek a Matrixban, tévésorozatokban (egy évtizeddel később a Kemény motorosokban pedig már emblematikus szerepe volt a Monster Magnet számoknak). Az 1998-as Powertrip hatalmas sikerét mégsem tudta megismételni az együttes.

Monster Magnet – Mindfucker
(Március 23 – Napalm)

01. Rocket Freak
02. Soul
03. Mindfucker
04. I’m God
05. Drowning
06. Ejection
07. Want Some
08. Brainwashed
09. All Day Midnight
10. When The Hammer Comes Down

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!