Orient Fall

Szerkesztőségünk minden héten kiválaszt egy hazai bandát, akit megtesz a hét zenekarának. Ennek keretén belül az alapinformációkon és hallgatnivalón túl olvashattok egy mini interjút 5 alap + pár speciálisan a bandára vonatkozó kérdéssel. A bandák kiválasztásánál sem az ismertség foka, sem a metalon belüli műfaj, sem a szakmában eltöltött idő nem számít. Az egyetlen kitétel, hogy hazai legyen, az egyetlen fokmérő pedig a minőség. Így megismerkedhettek számotokra eddig esetlegesen ismeretlen, színvonalas tehetségekkel, reményteljes feltörekvő titánokkal, illetve régebbi ismert bandákról is szerezhettek új információkat.

Orient Fall 2018

A hét zenekara: Orient Fall

Műfaj: Modern progresszív metal

Megalakulás éve: 2009

Város: Budapest

A 2009-ben alakult, budapesti Orient Fall alapvetően progresszív metal-ban utazik, ám annak is egy modern, agresszív stílusában. Rögtön megalakulásuk évében jelentkeztek egy demoval (At the Crack of a Diverse Dawn), melyet 2011-ben egy EP (Where the Pressure of Duty Leaves Off / The Challenge of Excellence Begins), 2015-ben pedig egy nagylemez (Fractals) követett. Utóbbi a hazai és a külföldi szcénán belül is sikert aratott, számos magyarországi és külföldi fellépési lehetőséget teremtve. Az utóbbi időkben a banda egy új EP felvételeivel foglalatoskodott, melyről egy számot, a Mankind-ot már meg is hallgathatta a nagyérdemű. Ezt hamarosan további három tétel fogja követni.

Az Orient Fall tagjai: Buzás Krisztián (ének), Erdőhegyi Bálint (gitár), Horváth Tamás (basszusgitár), Rókusz András (dobok), Veszelei Dániel (gitár)

A többit viszont mesélje el az interjú. Kérdéseinkre énekesük, Buzás Krisztián válaszolt:

Mankind

Mi a zenétek legfőbb mozgatórugója?

Mindenképp az abba vetett hit. Igaz, ez talán nem mindig érzékelhető külső szemlélőként, de az a sok verejték és küzdelem, energia és anyagi forrás, valamint törődés és igyekvés, ami behálózta ezt a zenekart azt hiszem mindenképp ezt igazolja. Mi gyerekekként hoztuk létre ezt a zenekart, és közben váltunk felnőttekké. Az attitűd viszont nem változott.

Van a bandának kitűzött végső célja? Milyen irányba haladtok, változtak a célok az idő múlásával?

Az egyik próba után pont azt fogalmaztam meg a többieknek, hogy én semmi mást nem szeretnék, mint hogy jelentsen majd pár srácnak annyit az Orient Fall, mint amennyit nekem jelentett pár zenekar annak idején. Legyünk rájuk olyan hatással, ami mély és impulzív. Minél több emberből leszünk képesek ezt kiváltani annál inkább hiszem, hogy beérett a cél.

Párhuzamosan viszont fontos kijelenteni, hogy ugyan a zenekar már régebb óta létezik, de azt hiszem – igaz nem így megfogalmazva, de – ez mindig jelen volt. Mi ugyan változtunk, mind emberileg, mind zeneileg, de abban biztos vagyok, hogy a zenekar most végre egyenesben van a közvetíteni kívánt tartalomban és annak zenei kifejezésében egyaránt.

Mekkora nálatok a dalszövegek szerepe a zenén belül? Milyen forrásból származnak inspirációk a szövegek megírásához? Van összefüggés a dalok szövegeinek tartalma között, vagy inkább aktuálisan felmerülő témákat dolgoztok fel?

A dalszövegeket én írom, de az esetek többségében a zene ihleti őket és nem fordítva, noha arra is volt már példa. A zenekar gitárosával, Veszelei Dániellel sok közös pont van az életünkben és régóta barátok vagyunk, aminek okán meglepően jól tudunk egymásra reflektálni, és ugyan még továbbra is zene centrikus az Orient Fall, mind a kommunikációban, mind a zenekarhoz eljutó visszajelzések alapján a szövegek szerepe felértékelődött, sok dicsérő szó érint bennünket emiatt.

Jelenleg egy új EP-n dolgozik a zenekar, amit fokozatosan kívánunk megjelentetni, dalról-dalra, videóról-videóra. Tartalmilag nincs közöttük direkt koncepciózusság, de távolabbról szemlélve természetesen vannak olyan szálak, amelyek alapján a fogaskerekek összekapcsolódnak, hasonlóan a nagylemezünk felépítéséhez. Ahogy szoktam mondani az zenekar első kiadványa gyerekek ígéretes zaja, a nagylemez a felnőtté válás megzenésítése és az új EP pedig már a felnőtt lét lenyomata.

Élőben, vagy inkább stúdiókörnyezetben érzitek magatokat otthonosabban? Az élő produkció, vagy a stúdióanyag tökéletesítése a legfőbb cél?

Ha engem kérdezel, akkor élőben. Személy szerint a felvételt szeretem a legkevésbé, míg a dalszerzés, szövegírás és az előadás a kedvenc, de persze a pillanat, amikor összeáll a fejedben lévő vízió és először visszahallgatod az nem egy mindennapi érzés.

Mindenesetre mindkét területen igyekszünk egy nemzetközi szinten is magabiztos, professzionális szintet megütni. A felvételeket ezúttal is mi magunk készítettük. A dobfelvételekben Ferencz Zsolti (Dawncore) segített, míg minden mást magunk vettünk fel és kevertünk a gitárosunk, Erdőhegyi Bálint irányítása alatt. A hangzás szerintünk megállja a helyét nemzetközi szinten, így emellé igyekszünk felnőni az élő teljesítményben is: ugyan a zenekar próbaterem nehézségekkel küzd éppen most, de tudom, hogy ezen a téren is nagyot léptünk előre.

Mennyire vagytok nyitottak a metalon kívüli zenei stílusokra? Merítetek inspirációt más stílusokból a saját munkátokhoz?

Nehezen tudom elképzelni, hogy nálunk jobban bárki nyitott legyen. Szerintem a legmarkánsabb inspirációk nem is a metal színtérről jönnek. Mindannyian kedvelünk más műfajokat a hip-hop, a jazz és a komolyzenei vonalról is. A dobosunk, Rókusz András a Hegy mellett még egy blues formációban is játszik, én pedig egy popzenei formációt csinálok egy barátommal (Belau).

Nem rég jöttetek ki a legújabb, Mankind névre keresztelt dalotokkal, klipetekkel. Eléggé borús, sötét hangulatú lett a hang- és a képi anyag is. Mi adta a számhoz az ihletet? Ilyen borúsnak látjátok a jövőt, az emberiség jövőjét?

Ugyan a világ sok mindenben változik, és sok mindenben örök, de szerintem van okunk az aggodalomra. Sok olyan modernkori nehézség gyötri az emberiséget és az egyént egyaránt, aminek megoldása látszólag mindenki felelősségén túlmutat. Mi nem is az emberiség jövőjét látjuk borúsnak, hanem a jelenjét. A jövő még képlékeny, de a jelen alapján mindenképp igyekvésre int bennünket.

A zenekar jelképe és a Mankind klipjének főmotívuma egy labirintus, amiből nincs kiút. Ez a szimbólum jól kivetíthető az egyénre és a társadalomra is. A bolyongás és az identitásvesztettség világa ez, ahol minden előrébb való annál, hogy megismerjük magunkat vagy a másikat és annál, hogy tegyünk valamiért vagy valakiért; sőt… közben úgy csinálunk, mintha pont ezt tennénk. Ez a dal és a labirintus mintául szolgál: falansztere az álságos létállapotnak, mely körkörösen áthat bennünket.

A rendezőnek szabad kezet adtatok a téma feldolgozására?

A koncepció zenekari ötlet volt, John Peter Kiss pedig ezt vitte vászonra. A klipet a Sidelight stúdióban vettük fel és igyekeztünk mi biztosítani minden díszletet és kitalálni minden képi megoldást miközben a rendezőnek szabad keze volt. Mi mindig, ha együtt dolgozunk valakivel, akkor igyekszünk abban, hogy az illető a lehető legteljesebb módon kibontakozhasson és szerencsére JPK-ban jó partnerre leltünk.

Ha minden igaz, még három új dal fog érkezni a közeljövőben az új EP-tek kapcsán. Mit árulhattok el nekünk ezekről a számokról?

Az EP valóban egy négyszámos kiadvány lesz méghozzá úgy, hogy négy – az Orient Fall életében mindenképp – kifejezetten súlyos és eltérő egyéniséggel bíró dalra lehet számítani, melyek közül kettőben vendégénekesek is feltűnnek majd. Úgy érezzük, hogy egyszerre tudtunk sokoldalúak és egységesek lenni, ami nagyon nehéz feladat. Reméljük a rajongók is így gondolják majd.

Pár nap múlva, február 18-án a The Faceless előtt léphettek föl. Hogyan jött össze ez az előzenekari lehetőség és mivel készültök a bulira?

A koncert szervezője az Emptiness Booking, azaz Katrinák Márk. Márkot pedig jó sok éve ismerjük, hiszen sok koncertet szervezett már nekünk, illetve a Téveszmével is több alkalommal álltunk egy színpadon. Nagy lehetőség ez, hiszen egy abszolút kedvenc zenekarról van szó, akiknek az egyik nagylemeze különösen nagy inspiráció volt számunkra (Planetary Duality). Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek ezúttal élőben (én anno nyolc éve láttam is őket a Bonecrusher turné keretein belül). Nagyon örülök, hogy mi melegíthetjük be a színpadot, pláne, hogy szerintem nincs is zenekar itthon, aki jobban illene eléjük, mint mi.

Az EP számaink kívül milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

A fokozatosan megjelenő EP dalait igyekszünk most majd a lehető legtöbb helyre eljuttatni és nyitni külföldre mind megjelenés, mind koncertek terén. Ezzel párhuzamosan nagyon hosszú távú tervek között szeretnénk egy másik kislemezt is összerakni, ami egy ennél sokkal árnyaltabb oldalunkat mutatná majd meg, de ki tudja mit hoz a jövő.

Köszönjük!

Ehéten tehát a budapesti haragos prog-metal brigádot, az Orient Fall-t választottuk a hét zenekarának. Ha szimpik a srácok, fogós muzsikájuk pedig meg tudott ragadni téged, akkor mondjuk lesd meg őket a The Faceless előtt a Dürerben, ahol rajtuk kívül még a Voynich Code és a szintén hazai Sleepless is föl fognak lépni! Lentebb megtalálod az infókat!

Linkek:

Február 18.-i koncert a The Faceless előtt!

Orient Fall FaceBook – Instagram – YouTube – BandCamp – Shop

Fractals (2015)

Where the Pressure of Duty Leaves Off / The Challenge of Excellence Begins EP (2011)

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!