SAINTED SINNERS – Dal- és klippremier az ex-Accept énekes és Hirleman Berci közös csapatától

Egyéb 0 Comment

Az egykori Accept énekes, az amerikai David Reece (ex-Bangalore Choir, Bonfire stb.) áll annak a Sainted Sinners nevű csapatnak az élén, amelynek dobosa nem más, mint Hirleman Berci (ex-Bikini, Edda, Beatrice, Telegram stb.). A blues-alapú hard rockot nyomató brigád tavaly februárban adta ki a bemutatkozó lemezét, a folytatás pedig Back With A Vengeance címmel jön ki február 16-án. A második album első előzetes dalaként máris megismerkedhetsz a klipes Burnin' The Candle dalukkal.

A Sainted Sinners-ben Frank Pané a gitáros (Bercivel együtt játszott az Európa-szerte ismert Deep Purple vonalas Purpendicular csapatban), a basszer Malte Frederik, az új lemezen pedig - vendégként - Angel Vafeiadis és Eric Ragno játszik a billentyűs hangszereken.



www.facebook.com/SaintedSinners

 
Frank Pané gitáros az új albumról:

"Ezúttal egy súlyosabb, gitár-központúbb anyagot akartunk elkészíteni, amelynek a hangzása egyúttal tökösebb és természetesebb. Szóval, pontosan tudtuk, hogy merre akarunk elindulni. Egyértelműen hallatszik a dalokban, hogy Eddie Van Halen és Randy Rhoads hatalmas hatással volt a játékomra, sokkal inkább, mint a debütáló lemezen.

De van bennük némi Deep Purple hangulat is, annak ellenére, hogy kevesebb a billentyűs hangszer. Más nótákban meg ott vannak a Rainbow és Dio hatások... és így tovább. Ezek a hatások teljesen természetesek, cseppet sem kiterveltek. Csak hagytuk, hogy sodorjon minket magával az ár, számunkra ez a rock'n'roll lényege."
 


SAINTED SINNERS - Burnin' The Candle (a 2018-as bemutatkozó albumhoz)








SAINTED SINNERS:
David Reece (ex-Accept) - ének
Frank Pané (Bonfire) - gitár
Malte Frederik Burkert (ex-Perpendicular) - basszusgitár
Berci Hirleman - dobok







 

SZÓLJ HOZZÁ!

HÍRSZEMLE

Ismét Kirk Hammett játszotta az amcsi himnuszt a Giantsnek

Ismét Kirk Hammett játszotta az amcsi himnuszt a Giantsnek

A Metallica már bejáratott sztárfellépő, ha a San Fransisco Giants számára kell eljátszani az USA nemzeti himnuszát. Most csak egyes-egyedül Kirk Hammett volt ott a gyepen, viszont szinte már megszokásból, csuklóból kirázva abszolválta az egyébként nem kicsit megtisztelő feladatot.[...] Bővebben! ...

Olvasd tovább

PARKWAY DRIVE - Májusban új album, klippel a harmadik dal: Prey

2017 egyik legjobb koncertjét az ausztrál Parkway Drive adta a Barba Negra Track idénynyitó buliján, 2018 nyarán pedig visszatérnek majd Európába, többek között az osztrák Nova Rock fesztiválon is fellépnek majd. A nagy áttörést jelentő 2015-ös Ire album folytatása május ...

Olvasd tovább

BULLET FOR MY VALENTINE - Nyáron új album, friss videoklip Over It

Gravity címmel június 29-én jelenik meg a Matt Tuck vezette Bullet For My Valentine hatodik albuma, amelyről már megismerkedhettél az Over It dallal, amelynek most a klipje is megérkezett A nyári turnéjával a Budapest Parkban játszik majd a banda, június ...

Olvasd tovább

Csuja Imrével forgatott, most újabb nagy dobásra készül a Road zenekar

Csuja Imrével forgatott, most újabb nagy dobásra készül a Road zenekar

A többszörös arany- és platinalemezes Road legfrissebb albuma április elején jelent meg „A tökéletesség hibája” címmel. A koronghoz tartozó első videoklipet a napokban mutatta be a zenekar, különlegessége, hogy Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművészt láthatjuk a főszerepben. Az album lemezbemutató ...

Olvasd tovább

Tiansen

Tiansen

Szerkesztőségünk minden héten kiválaszt egy bandát, akit megtesz a hét zenekarának. Ennek keretén belül az alap információkon és hallgatnivalón túl olvashattok egy rövid interjút 5 alap+pár speciálisan a bandára vonatkozó kérdéssel. A bandák kiválasztásánál sem az ismertség foka, sem a ...

Olvasd tovább

Keresés

Back to Top

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!