Haverockerek verseny – Interjú az Új nemzedékkel!

Akik jártas Haverockerek, már jól ismerhetik a szombathelyi Új nemzedék zenekart. Velük készült a következő interjú a Haverockerek tehetségkutató keretében. Főként saját számokat játszanak, de jó feldolgozások,mint Edda, Lord, vagy Pokolgép sem maradnak ki a repertoárjukból. Nemrég tagcsere történt a zenekarban, új tagjukat is megismerhetitek. A videót, amivel a versenyen indultak, ide kattintva éritek el!
Honnan ered az Új nemzedék név?
B.Z: Maga a név a Lord zenekar Új nemzedék című zeneszáma után jött. Kellett egy jó név, és úgy éreztük ennek a névnek van mondanivalója.
Mutassátok be magatok néhány mondatban, mit érdemes tudni rólatok?
B.Z: A zenekar 2015 nyarán alakult, azóta több tagcsere is volt. Ha stílusról beszélünk pontosan nem tudnám meghatározni, de mondjuk egyszerűen dallamos rocknak. Viszont tagcserékre visszatérve: nemrég bejelentettük, hogy Lívivel elváltak útjaink, új basszeros érkezett a helyére.
B.B: Hello, Balogh Bence vagyok bőgős, hát sok mindent nem tudok mondani, új vagyok a zenekarban, e mellett még egy másik projectben is zenélek. Basszusgitár mellett dobolok illetve gitározok is, egyedül az ének része nem megy.  😀
Ki írja a dalszövegeiteket, és mi inspirálja egy-egy dal megszületésekor?
B.Z: A dalszövegeket magam szoktam írni, de nem mindig így van. Ricsi is írt szöveget és Lívi is írt még szöveget. De volt, hogy szimplán Rajmon Ádám, vagy Mihalovits Nándor verset zenésítettünk meg. Az inspiráció is változó, de általában egy-egy élmény, történés, vagy szimplán egy érzés, vagy egy adott élethelyzet váltja ki azt a pár sort.
Mik a kedvenc témáitok?
B.Z: Kedvenc téma nekem személy szerint nincs. Azzal foglalkozunk, amit úgy érzünk hogy ez jó, van mondanivalója.
M.R: Nekem kedvenc témám maga  a zene és a mindennapi élettel kapcsolatos dolgok: (szerelem, háború, munka, de főként a szórakozás és az élet élvezete), amik minden ember számára érthetőek és énekelhetőek. Én a pozitív hangulatú számokat tartom előnyösnek elsősorban.
A lassabb, vagy a pörgősebb számok állnak hozzátok közelebb?
B.Z: Inkább a pörgősebb, de a lassúaktól se zárkózom el. Azok is kellenek néha.
B.B: Nekem inkább a gyorsabb pörgősebb vagy éppen dallamosabb dolgok jönnek be, a lassú számokkal sosem voltam kibékülve, régebben thrash-t illetve hasonlóan keményebb műfajban mozogtam ezért is nem pártolom a lassabb számokat, Valahol valakinek biztos szép, de az nem én vagyok 😀.
M.R:Személy szerint én is a pörgősebb dalokat szeretem, de néhány lassabb,líraibb dal, véleményem szerint elfér a pörgősebb,zúzósabb számok mellett. Fő a változatosság . 🙂
Van olyan előadó/zenekar, akit példaképeteknek tekintetek?
B.Z: Szerintem mindenkinek van olyan, akire fel tud nézni, és szereti azt amit képvisel. Pár favoritot említve: Lord, Edda, Beatrice, Pokolgép, Scorpions, Judas Priest, de még lehetne sorolni a véget nem érő listát. Minden zenekarban lehet találni olyat, ami miatt, azt tudom mondani, hogy le a kalappal, legyen az rock, metál, pop vagy bármi.
B.B: Én a pantera nemű zenekart mindig is példaképnek tekintettem, főleg az elhunyt gitárost Dimebag Darrell-t, brutális játéka megfogott és olyan akartam lenni mint, Ő. Az hogy a banda a feloszlás után is ugyanannyira keresett mint pl egy mai “híres” zenekar is az csak alátámasztja azt hogy valóban istenkirályak voltak.
Milyen gyakran próbáltok? Hogyan zajlik egy-egy próba?
B.Z: Elég változó. Nagy általánosságban heti egy nagy próba, és mellette kisebb próbák, amikor külön tudunk gyakorolni. A próbákon újabban már konkrét menetrend szerint haladunk. Összeírjuk mi az amivel okvetlen kell foglalkozni, az egyfajta fő csapásirány a próbára nézve. A többi már csak hab a tortán.
Miben rejlik a zenekarotok egyedisége?
B.Z: Nehéz megmondani. Talán abban, hogy különböző típusú emberek zenélnek együtt, mindenki kicsit másabb zenét hallgat, mint a másik, és különböző zenei világokból összehozunk egy ötvözetet.
Miért éppen a Remény hangja című számmal neveztetek?
B.Z: Közös, egyhangú döntés volt. Amikor felmerült, hogy nevezünk akkor mindannyian erre a számra gondoltunk. Szerintem megvan benne a tartalom, az erő, és az a kis fűszer, amitől jó lehet egy szám.
Mik a terveitek a jövőre nézve?
B.Z: Folytatjuk az eddigi munkát. Próbáljuk minél több emberhez eljuttatni a zenénket és ennek fényében tervezzük a koncerteket. Év elején az újabb dalokat közzé tesszük, és természetesen újabb dalok várhatóak a jövő évi koncerteken.
B.B: Terveim jövőre, hogy megtanulom azokat a számokat amiket a srácok elém raknak illetve új dalok gyártása is 😀.
Miért érdemes rátok szavazni a Haverockerek versenyen?
Mert nem leszünk hálátlanok 😉 . Szívvel lélekkel dolgozunk a jelen és a jövő dalain és  biztosíthatunk mindenkit, hogy fergeteges bulikat fogunk csapni az elkövetkezendő időkben is 🙂 😉

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!