Haverockerek verseny – Interjú a Pollen zenekarral!

Beszámolók, Haverockerek, Haverockerek verseny, Kiemelt, Pollen 0 Comment

A Haverckerek verseny keretében a következő zenekar, akivel interjút készítettünk, a Pollen. Dobosuk, Ács Péter Valentin mesélt a Lengyel nevű kis faluban alakult zenekarról, akiknek hamarosan már a második lemezük is megjelenik, Céllal a Starton címmel! Ide kattintva tudtok szavazni a videóra, mellyel a tehetségkutatóra neveztek.

Honnan ered a Pollen név?

A zenekar központja/próbaterme Lengyelen van (Tolna megyében). Ez egy kis falu néhány házzal meg egy közös WC-vel, de ebben a kis faluban kb. 10 alkalommal került megrendezésre a Pollen Ifjúsági Rockfesztivál a “kétezres” évek elején. Na, itt nőttünk mi fel, itt fogott meg a zene, és a zenélni akarás. A Pollen Fesztivál tiszteletére visszük tovább a nevet.

Mutassátok be magatok néhány mondatban, mit érdemes tudni rólatok?

Dátumokban rossz vagyok, de azt hiszem 2014 tavaszán kezdett összeállni a gépezet. Akkor mutatta Ákos (gitár) az első riffeket. Hamar összeállt a dolog, és Pesti Csabi torkával/basszerozásával össze is raktunk egy lemeznyi dalt a felgyülemlett ötletekből. Ismertünk a közelben egy jó stúdiót, ahol szintén gördülékenyen, rugalmasan teltek a felvételek. Így született meg a komlói Cett-hangstúdióban az első nagylemezünk “Addig járok…” címmel 2016 tavaszán. A lemezfelvételek után klipforgatás, koncertek, ahogy azt kell, igyekeztünk tolni a szekeret. De nem utazgattunk sokat, valahogy kevésnek éreztünk azt a 10 dalt. Több időt töltöttünk inkább a próbateremben, stúdióban, kevesebbet a színpadon. Most újabb 10 dal pihen a Cett stúdió vágóasztalán, januárban kijön a második lemez, s talán el is árulhatom, hogy “Céllal a Starton” lesz a címe. Sokkal kiforrottabb, sokkal változatosabb, ráadásul kibővült a zenekar egy újabb taggal, Komlódi “Zozy” Józsi személyében, aki 6 húron rángatja a dolgokat és már a stúdiómunkálatok alatt kivette a részét a melóból.

Ki írja a dalszövegeiteket, és mi inspirálja egy-egy dal megszületésekor?

Közösen alkotunk. Egy egységként akarunk csinálni mindent, nincsenek saját tulajdonú dalok. Apró ötletekkel állunk egymás elé egy-egy próbán és közösen tesszük egésszé a dalokat. Ennek köszönhetően egyébként minden dal teljesen más lett, mint ahogy azt az elején terveztük, és ez így jó, mindenkinek a keze benne van könyékig. Mi inspirál?…Az Élet! – bármennyire is költőien hangzik. Minden dal valamilyen életélményből született. Minden dalhoz kötődik egy emlék. Mi így archiváljuk a múltunkat.

Mik a kedvenc témáitok?

Szerelem – csalódás. Élet – halál. Sör – pálinka. Zene – hangszer. És minden, ami versbe, dalba foglalható. Ha egy szóval kéne jellemeznem az első lemezt, azt mondanám: Élet. Minden benne van jótól a rosszig. A második lemez, ami ugye januárban jön, egy szóban: Zene. A központi téma a zene iránti szeretetünk, és az amit a zene ad nekünk.

A lassabb, vagy a pörgősebb számok állnak hozzátok közelebb?

Egy adott dal ritmusát, lüktetését, gyorsaságát mindig a szöveg hangulata adja meg szerintem. Ha haragot akarunk közvetíteni akkor pörög a dal és hangos, ha mélyebb érzelmeket, akkor bizony elővesszük az “akusztikus gitárt”.

Van olyan előadó/zenekar, akit példaképeteknek tekintetek?

Senkire nem akarunk hasonlítani kicsit sem, de hazudnék, ha azt mondanám, senki nem példakép. Sok példakép van, sokakra felnézünk. Az a fontos, hogy a saját kis szamárlétránkat akarjuk végigmászni.

Milyen gyakran próbáltok? Hogyan zajlik egy-egy próba?

Jelenleg, mivel stúdiómunkálatok folynak, kicsit nehéz összestimmelni mindent, de általában péntek esténként próbálunk, és mindig a közeljövőben esedékes feladatokra koncentrálunk. A következő próba például promófotózásról fog szólni. Olyan ruhákba öltözünk, mintha rocksztárok lennénk, és mérgesen nézünk a fényképezőbe… valahogy a nagyok is így csinálják nem? 🙂 🙂

Miben rejlik a zenekarotok egyedisége?

Abban, hogy mi a lengyeli Pollen zenekar vagyunk, nem pedig a debreceni Tankcsapda, vagy a londoni Iron Maiden. Más emberek, más egyéniséggel, más dalokkal. Nem képviselünk semmilyen egyedi stílust, nem újítjuk meg a zeneipart, nem vagyunk “újhullám”. Egyszerűen csak a Pollen zenekar.

Miért éppen a Törni és zúzni! című számmal neveztetek?

Mert ahhoz van klipünk! 🙂 Sokat szeretnénk fektetni a jövőben is a látványba. Klipeket akarunk dögivel, az jó dolog. Egyébként talán az lett a legütősebb nóta az első lemezen, bár így visszagondolva…, görbe tükör ez egy kicsit. Nem vagyunk törő zúzó srácok, ez ki is derül majd a második lemezen, ahol sokkal több dallam, sokkal változatosabb érzelmi világ lesz fellelhető.

Mik a terveitek a jövőre nézve?

Országjárás minden hétvégén, az lenne a döfi. Minél több ember fülébe és szívébe eljutni a zenénken keresztül. Őszintén, egyszerűen csak azt csinálni, amit szeretünk. Zenélni… mindig… mindenhol. Komolyra fordítva a szót: Januárban megjelenik a második lemezünk. Elkezdünk majd koncerteket szervezni, ismeretségeket, kapcsolatrendszert kialakítani, aztán a sors eldönti, de mindent beleadunk!

Miért érdemes rátok szavazni a Haverockerek versenyen?

Nem tudom… Szavazzatok ránk minél többen, és majd megbeszéljük… 😀

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    “Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le” – Friss Ørdøg klip érkezett: ‘Keringő’

    Tánccal kezdtük, tánccal zárjuk le - Friss Ørdøg klip érkezett: 'Keringő'

    Sötétanyag címmel a tavaly februári HammerWorld egyik extra CD-mellékleteként jelent meg a Superbutt egykori tagjait tömörítő, de már kizárólag magyarul éneklő Ørdøg zenekar második albuma. ...

    Olvasd tovább

    RUMAHOY – Humoros kalózkodás: Forest Party dal- és klippremier

    RUMAHOY - Humoros kalózkodás: Forest Party dal- és klippremier

    A North Carolina-i Rumahoy egy érdekes irányból közelítette meg a kalóz rock/metal fogalmát. A klip magáért beszél és amellett, hogy mosolyt csalhat az arcodra, egy kellemes anyag. Ha a február 9-én megjelenő lemez is ezt fogja sugallni, akkor mindenképp érdemes lesz ...

    Olvasd tovább

    The Atomic Bitchwax – Force Field (Tee Pee Records, 2017)

    The Atomic Bitchwax - Force Field (Tee Pee Records, 2017)

    Kevés elhasználtabb szóösszetétel van a magamfajta zenebolondok számára, mint a rock n' roll. Rühellem is használni. Mert ugye ezt a cimkét ráaggaszthatjuk ugyanúgy az AC/DC-re, vagy akár Chuck Berry-re, de akár a boldog-boldogtalanok által feldolgozott Joan Jett and the Blackhearts ...

    Olvasd tovább

    Visszaszámlálás: 12 nap múlva Rod Stewart koncert az Arénában

    Kevesebb, mint 2 hét van hátra Sir Rod Stewart budapesti koncertjéig - január 29-én áll színpadra a Budapest Arénában a világsztár.Rod Stewart turnéja éppen Budapest előtt 2 nappal indul, szombaton lesz az első koncert Németországban, utána érkeznek meg Budapestre január ...

    Olvasd tovább

    Húsz metal dal, amivel könnyebb az edzés

    Húsz metal dal, amivel könnyebb az edzés

    Januárban sokan döntenek úgy, hogy megpróbálnak formába lendülni az új évre és erőt véve magukon lemennek az edzőterembe. Ugyanakkor lássuk be, ez így önmagában elég ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!