Nocturnal Graves Interjú

Nocturnal Graves 0 Comment

(scroll down for English Version) Helló! Hogy vagy? Elég jól, köszi A Nocturnal Graves újra kiadja Satan’s Cross címmel megjelent első nagylemezét. Mi áll a kiadás hátterében? Az album már évek óta nem kapható, csak a discogs-on vagy eBay-en keresztül, szóval már nagyon régóta akartunk egy újrakiadást. Amikor aláírtunk a Season of Misthez, a „Satans’s Cross” újrakiadása volt az egyik első pont, amit megbeszéltünk velük. Mi nagyon elégedettek vagyunk, hogy újra elérhető lett az anyag, és ezúttal egy 10”-es bónusz is készült, rajta egy ötszámos gyártás előtti demóval, ami még a stúdióba menetel előtt készült, és korábban csak a barátaink és a banda akkori kontaktja számára volt elérhető. Miért pont ezt az albumot választottátok? Ahogy fentebb is írtam, az album már évek óta nem volt kapható fizikailag, a kiadóhoz való leszerződésünk pedig úgy éreztük, tökéletes időpont az újrakiadáshoz, egyfajta felvezetésként a harmadik lemezhez. Lehetséges, hogy újra kiadjátok a többi albumotokat, EP-ket, demókat stb. a jövőben? Az erősen korlátozott számban megjelent „Sharpen the Knives” 7”-es Ep-t is újra megjelentetjük a svéd Shadow Records gondozásában 12”-es vinylként két bónusz számmal, melyeket idén rögzítettünk. Ez is 2018-ban érkezik. Újranyomjuk a második, „...From the Bloodline of Cain” albumunkat is a Hells Headbangers gondozásában (újramixelve, mivel gondok merültek fel az eredeti bakelit anyaggal). Demókkal és a korábbi anyagokkal kapcsolatban viszont nincsenek terveink. Mi a helyzet koncerttéren? Hol láthatnak benneteket a rajongók? Ha minden terv szerint halad, lesz egy európai és valószínűleg amerikai turnénk is 2018-ban. A hazai, ausztrál koncerteket is folytatjuk. A koncerteken inkább a Satan’s Cross számait fogjátok játszani? Igazából az új albumra a kiadásakor fogunk nagyobb hangsúlyt fektetni. Minden albumról játszunk majd számokat, de azt hiszem az összes bandatag nevében szólok, amikor azt mondom, hogy már nagyon várjuk, hogy előadhassuk élőben is az új dalokat. Mik változtak szerinted leginkább a zenétekben a Satan’s Cross első kiadása óta? A „Sharpen the Knives” Ep mutatja a legtapinthatóbb irányváltást a csapat zenéjében, ez a vonal pedig az új anyagon is tetten érhető. A dalok általánosságban véve hosszabbak, dinamikusabbak, sötétebbek és mondhatni agresszívabbak lettek. Még mindig Nocturnal Graves, de az új anyag szerintem sokkal érdekesebb és kiszámíthatatlanabb. Azt olvastam, jövőre tervezitek egy harmadik album kiadását. Mondanál nekünk valamit erről? Igen, az új album felvételei már megtörténtek, csak az utolsó simítások vannak hátra. Azt hiszem, 2018 májusára tervezzük az anyag kiadását. Nyolc szám van a lemezen összesen 40 perc játékidővel. További részleteket a hivatalos bejelentésig nem osztanék meg, csak annyit, hogy a csapat fejlődése tisztán hallható az anyagon. Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre, és alig várjuk, hogy végre a polcokra kerüljön. Mesélnél nekünk hazátok metál színteréről? Az ausztrál metál szcéna a 2000-es évek közepe óta erősen ingadozott a rendszeres, remek koncertek és nagyszerű közönségek, és a stagnáló, unalmas állapot között… zeneileg és közönségügyileg is. Rengeteg nemzetközi turné van, több is mint valaha, és ez lehet jó dolog. A helyi színtérre viszont jellemző, hogy egy olyan banda, mint az Immolation bevonz egy 600 fős közönséget, a minőségi helyi bandák viszont csak 150 embert. Én személy szerint azt vettem észre, hogy az ausztrálok többnyire nem is foglalkoznak a helyi bandákkal, a nemzetközi turnékra viszont odacsődülnek. Mesélnél nekünk a bandán kívüli életetekről? Jómagam teljes állású zenész vagyok. Dobtanárként dolgozok, van egy stúdióm (I-HQ Recordings), szóval 24/7 megy a zene. Ok, ez volt az utolsó kérdés. Köszönöm az interjút, ha pedig üzennél valamit a rajongóknak, itt a remek alkalom! Köszönjük az interjút. Azt tervezzük, hogy annyit turnézunk az elkövetkezendő években amennyi a csövön kifér, és nagyszerű lenne a ti országotokba is ellátogatni. Hallgassátok meg a „Satan’s Cross” albumot, és figyeljétek a közeledő anyagot… itt az idő lerázni a láncokat és szabadjára engedni a farkasokat... Üdv Sátán!
Hi! How are you? I am doing fine thanks. Nocturnal Graves is re-releasing the debut full length album Satan′s Cross. What was the main impulse to do this reissue? The album has been unavailable for many years now and only available through sites like discogs or eBay, so a re-issue has been something we wanted to do for a long time. When we signed to Seasons of Mist, the issue of re-releasing “Satan’s Cross” was something we discussed at the onset of our co-operation with them. So we are very glad to see it available once again, and this time we added a bonus 10” which consists of a 5 track pre-production demo recorded before we went into the studio and was only available in the past to friends and contact of the band back then. Why did you choose this particular album? As explained the album has not been in press for many years, so when we signed to Seasons we felt it was the perfect time to have the album available again as somewhat of a lead in to the release of our third album. Is it possible that you will do the same with your other albums, EPs, demos etc. in the future? We are re-issuing the very limited “Sharpen the Knives” 7”Ep through the cult label Shadow Records (Swe), as 12” vinyl only with 2 bonus tracks recorded this year. That will be out in 2018 also. A re-press of the second album “...From the Bloodline of Cain” will come via Hells Headbangers (re-mixed as there were issues with original vinyl pressing). There are no plans however to do anything with the demos or earlier releases. What about concerts? Where could fans see you? We will tour Europe and possibly the US again in 2018 should all things go as planned. We will also resume live shows in Australia in 2018. Playlist on concerts will be also mainly taken from Satan′s Cross? Actually we will focus more on the new album when it is released. There will be tracks from all albums included but I am sure I speak on behalf of all the band members when I say we are really looking forward to presenting the new material in the live format. What are the main changes for you in music since the first release of Satan′s Cross and nowadays? The “Sharpen the Knives” Ep shows a distinct development in the direction of the band and this is further evident on the new album. The songs have become longer in general, more dynamic, darker and I would say more aggressive. It’s still Nocturnal Graves but I find the new material to be much more interesting and less predictable. I have read that there’s a plan to release the third full length album next year. Could you tell us something more about it? Yes, the new album is recorded and we are just finalising the layout right now. I believe the release is scheduled for May 2018. There are a total of 8 tracks with 40 minutes running time, I’ll hold off on further details until the album is announced, however people should expect to hear an clear evolution in the band. We are really proud of what we have achieved on this one so we are eager to have it out there. Could you tell us something more about the metal scene in your country? The metal scene in Australia has since the mid 2000’s fluctuated between some really good moments where great live shows are happening regularly with good crowds to being really stagnant and apathetic.... both musically and crowd wise. A lot of international tours happen, more than ever in fact and that can be a great thing. However the local scene often suffers in the sense that a band like Immolation can play here in from of 600 people but a local show of good quality bands gets 150 people. I have always found it strange that Australians will by and large, ignore what’s in their own backyard in favour of attending every international tour that comes this way. Could you tell us something about your lives beside the band? Speaking personally I am a full time musician. I teach drums, I own a recording studio (I-HQ Recordings) so therefore I do music full time, 24/7. Ok, that was the last question. Thank you for the interview, and if you have a message for our fans now is the opportunity to share it. Thanks a lot for your interview. Our plan is to tour as much as possible in the coming years and it will be great to play shows there in your country. Check out the “Satan’s Cross” album and beware the release of our third opus... it’s time to break down the chains and let the wolves run wild again... Hail Satan! WEBhttps://www.facebook.com/nocturnalgraves/

Author

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    Special Providence – Markó Ádám Jordan Rudess-szel koncertezik a nyáron

    Special Providence – Markó Ádám Jordan Rudess-szel koncertezik a nyáron

    Az instrumentális kvartett háza táján elismerésre méltó dolgok láttak napvilágot: új klipjük megjelenése mellett Markó Ádám augusztusban a Dream Theater billentyűsével dolgozik közösen.tovább

    Olvasd tovább

    Bill Hudson – Egy év után kilépett Udo Dirkschneider zenekaraiból

    Bill Hudson – Egy év után kilépett Udo Dirkschneider zenekaraiból

    Kilépett az U.D.O. és a Dirkschneider zenekarokból Bill Hudson. A gitáros mindössze tavaly áprilisban szállt be Udo bandáiba, úgyhogy távozása meglepő.tovább

    Olvasd tovább

    Nem lesz felvezető kislemez az új Arctic Monkey-album előtt

    Nem lesz felvezető kislemez az új Arctic Monkey-album előtt

    Az egész egyben jelenik majd meg május 11-én. Ez elég furcsa attól a zenekartól, ami egy rakás jó számot szórt ki kislemezek b-oldalán karrierje 16 éve alatt. De tényleg, annyira sokat, hogy abból egy dupla lemez is megtelne, ráadásául sokat ...

    Olvasd tovább

    Kanye West indulni akar az elnökválasztáson, de előtte még kiad pár lemezt

    Kanye West indulni akar az elnökválasztáson, de előtte még kiad pár lemezt

    Kanye West beindult. Azzal, hogy visszatért a Twitterre, ismét temérdek dolgot megtudhattunk tőle. Nézzük sorjában:május 25-én megjelenik Pusha T új lemeze, aminek Kanye a producerejúnius 1-én kijön egy hétszámos szólólemezejúnius 8-án Kid Cudival ad ki közösen egy lemeztjúnius 15-én kijön Nas ...

    Olvasd tovább

    Itt a The Black Dahlia Murder új fekete-fehér klipje: ‘Kings Of The Night World’

    Itt a The Black Dahlia Murder új fekete-fehér klipje: 'Kings Of The Night World'

    Tavaly októberben jelent meg a The Black dahlia Murder nyolcadik albuma, a Nightbringers. Most a Kings Of The Night World klipjével jelentkezett a zenekar, a ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!