NOVA PROSPECT – Új Ep jön, koncert a Jinjer és a Leander Kills társaságában

Nemrég egy új szöveges videóval jelentkezett az éppen 10 éves kecskeméti Nova Prospect, november 30-án pedig az ukrán Jinjer és a Leander Kills társaságában játszanak majd a Barba Negrában (másnap pedig szintén, a teltházas Leander Kills bulin. Az új szöveges videó a Vigyázó című dalhoz készült, a december 1-jén Fényhozó címmel megjelenő új kislemezük előzeteseként.

A Fényhozó című jubileumi kislemez címadó dala már áprilisban napvilágot látott egy szöveges videó kíséretében. Az EP koncepciója, hogy a Nova Prospect zenei spektrumának két végletét mutassa be, ennek megfelelően a mélyre hangolt Fényhozó tétel a zenekar egyik legkeményebb dala, míg a Vigyázó a szellősebb hangszerelésű, melankolikus és epikus ellenpólus. A Vigyázó számmal a 2018-as A Dal versenyre is neveztek.
(Fotó: Bodnár Dávid - www.facebook.com/davidbodnarphotography)

 


 

www.facebook.com/NovaProspectHungary


A Jinjer koncert Facebook oldala


Menetrend:

18.30 - kapunyitás
18.45 - Harmed
19.30 - Nova Prospect
20.30 - Leander Kills
22.00 - Jinjer


 



Az idén 10 éves Nova Prospect a még 2015-ben megjelent Szemben az óriás című nagylemeze után decemben 1-jén egy friss dalokat tartalmazó EP-vel jelentkezik. A zenekar néha popos beütésű, helyenként progresszív elemeket is tartalmazó, modern rockzenéjével mára stabil státuszt vívott ki magának a női frontemberrel kiálló underground zenekarok között.

 A digitális formátumban megjelenő EP-n a Fényhozón és Vigyázón kívül egy további vadonatúj dal, a Vigyázó remixe és a zenekar legelőször megjelent, Főnix című dalának újra felvett, 2017-es verziója kap majd helyet.

 



Kiss József gitáros a Vigyázó című dalról, valamint a 2018-as A Dal nevezésről:

A Vigyázó című dalhoz is készült egy szöveges videó, melynek érdekes képi világának kiindulópontja a szöveg, amit Bálint (Schautek Bálint szövegíró/billentyű hangszerek) a kislányának születéséről írt, illetve arról, hogy azzal együtt, mennyire félti az ember a gyermekét a világtól, az óhatatlanul megtörténő negatív dolgok azért vannak, hogy tanuljon belőle, és hogy végeredményben jobb legyen. Innen jött az ötlet, hogy ne egy szimpla szöveges videó legyen, hanem a háttér legyen mondjuk egy gyerekszoba.

Egy szolnoki kliprendező sráccal, Firkával dolgoztunk, aki Proving Ground Pictures néven dolgozik. Ő találta ki, hogy legyen egy egysnittes háttér, és mivel Gabi (Besnyő Gabriella énekesnő) civilben óvónéni, jött az ötlet, hogy legyen az egy óvodai csoportszoba. Firka eljött hozzánk Kecskemétre, becuccoltunk az óvodába, szétrobbantottuk az egyik csoportszobát, és egy snittben fel lett véve, ahogy végigmennek a helyiségen, Gabi is feltűnik a háttérben.

 

NOVA PROSPECT - Vigyázó (szöveges videó, 2017)


Ezzel a dallal, illetve annak 3 percesre editált verziójával neveztünk a Dal 2018 versenyre is. Komoly kihívás volt, hogy a 3 perc 33 másodperces verzióból mit vágjunk ki, hogy megfeleljünk a műsor háromperces terjedelmi korlátainak. Ez egy lassabb dal, ami már a tempójánál fogva eleve hosszabb, ha klasszikus dalszerkezetben dolgozunk. Végül aztán sikerült úgy összevágni, hogy nem maradt ki belőle semmi olyan, amitől megborult volna a dal egysége."

 



Idén a Nova Prospect nyerte a Wacken Metal Battle hazai selejtezőjét, így ők képviselhették Magyarországot a németországi Wacken fesztiválon, ahol a 28 zenekaros nemzetközi mezőnyben 10. helyezést értek el, mintegy 5000 fős külföldi közönség és 28 fős nemzetközi zsűri előtt mutathatták meg magukat, magyar (!) nyelven.

A zenekar 2016 őszén a Depresszió őszi turnéjának vendégeként járta körbe az ország klubjait, ebben az évben pedig a Leander Kills 8 állomásos lemezbemutató turnéjának vendégei.

Idén még folytatódik a Leander Kills turné, a vidéki állomásokon november 24-én Szarvason, december 8-án Kazincbarcikán és december 16-án Szentesen lehet velük találkozni, de még idén újra eljutnak Szekszárdra is, ahol a tizedik Heten mint a gonoszok fesztiválon fesztivál keretein belül lépnek fel.

Az igazi nagy durranás viszont a dupla Leander Kills lemezbemutató lesz a Barba Negrában november 30-án és december 1-jén, ahol mind a két nap játszanak, az első napon az ukrán, szintén női frontemberes Jinjerrel kiegészülve.

 

NOVA PROSPECT - Fényhozó (szöveges videó, 2017)





 

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) HammerWorld Forró Drót (hu/atom) nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!