P.Box koncert a RockHázban! (november 18.)

P. Box, Rockház 0 Comment

November 18-án szombaton a budakalászi RockHázban a debreceni P.Box zenekar lép színpadra. A magyar rockzene meghatározó bandája előtt a nagyon tehetséges Tunyogi Péter Emlékzenekar idézi meg a felejthetetlen Tunyó munkásságát, miután fotókkal színesített rocktörténeti kalandozás keretében emlékezünk a legendás énekesre. 

Az étlap: 19.00 emlékezés Tunyogi Péterre, 19.30 Tunyogi Péter Emlékzenekar, 20.30 P.Box koncert. 

Tovább információ: www.koskarolymh.hu

  1. Box (a Pandora’s Box név rövidített alakja) egy magyar hard rock együttes, amit két ex-P. Mobil-tag, Bencsik Sándor szólógitáros és Cserháti István orgonista alapított 1980-ban. Bencsik és Cserháti mellett az eredeti felálláshoz még Varga Miklós énekes, Szabó István dobos, Sáfár József basszusgitáros tartozott. 1982-ben Varga Miklós elhagyta az együttest és helyére Vikidál Gyula került, aki a korábban feloszlott Dinamit után ekkoriban a Kugli együttesben énekelt. Sáfár József 1984-ben kilépett a zenekarból, majd Szabó István dobos távozása után Pálmai Zoltán 1985-ös csatlakozásával az öt tagból már négy egykori P. Mobil tag alkotta a zenekart.

A P. Box ismertségének sokat használt az 1983-ban bemutatott István, a király, amelyben a két legjelentősebb szerepet énekeseik kapták: Vikidál Koppányt alakította, Varga Miklós pedig a címszereplő énekhangját adta (2008-ban az együttes harmadik énekese, Koroknai Árpád is szerepet kapott a darabban). A koncerteken elhangzott a rockopera néhány részlete is, ezen koncerteken gyakorta egyszerre szerepelt Vikidál mellett Varga Miklós, Nagy Feró és Deák Bill Gyula.

Az együttes 1986-ban feloszlott, mert Cserháti Debrecenbe költözött Budapestről, és a 220 km-es távolság rendszeres megtételét nem tudta vállalni. A többiek előbb Metál Company, majd Deák Bill Gyulával kiegészülve Bill és a Box Company néven folytatták, de ezek a formációk nem sokáig működtek. Cserháti 2001-ben újjáalakította az együttest, az Aberra és a Szfinx zeenkarok tagjaiból. Az új felállásban egy koncertlemez és két stúdióalbum készült. Nem sokkal a Pangea album elkészülte után Cserháti István 2005. augusztus 21-én rákban elhunyt, 51 éves korában.

Társai megpróbálták továbbvinni az együttest, de Cserháti nélkül nehezebb volt megoldani a szervezéssel kapcsolatos teendőket, így 2006-ban elbúcsúztak a közönségtől. Később, 2007-ben és 2008-ban a debreceni P. Box tagjai egy-egy „nem hivatalos” koncertet tartottak, majd 2009 augusztusában visszatértek. Közben két alapító tag, Sáfár és Szabó bejelentette, hogy újra megalakítják a Pandora’s Boxot, így ma két ágon él tovább az egykori együttes. Sáfár József csapata ős-Pandora’s Box néven különbözteti meg magát.

 

 

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    LIGHT THE TORCH – Revival (2018)

    LIGHT THE TORCH - Revival (2018)

    Alaposan rájár a rúd Howard Jonesra: egészen elképesztő, amin az elmúlt pár évben keresztülment, mindenféle értelemben. Hogy mindezek után mégis itt van és ráadásul egy kiváló új albummal jelentkezik zenekarával, az tényleg maga a csoda, mely már önmagában megsüvegelendő. A ...

    Olvasd tovább

    Van némi apró a zsebedben? Vedd meg Flea házát!

    Van némi apró a zsebedben? Vedd meg Flea házát!

    A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa úgy döntött, megválik a Griffith Park-közeli villájától (természetesen Los Angeles, "Kelifornya"), teszi mindezt röpke 2,997 millió dollárért. A kétszintes, négyszobás, négy fürdős, kb. 330 négyzetméteres kecóról, melyet a basszer négy évig nyúzott (már amikor ...

    Olvasd tovább

    Ilyen volt kamerán keresztül a Killswitch Engage-koncert

    Ilyen volt kamerán keresztül a Killswitch Engage-koncert

    Június 16-án az Akváriumban lépett fel a Killswitch Engage, és ha már így alakult, akkor az Artlasso le is fotózta őket.

    Olvasd tovább

    Ivar Bjørnson & Einar Selvik: Hugsjá (2018)

    Ivar Bjørnson & Einar Selvik: Hugsjá (2018)

    A Rattle Inc. újraindulását követő szárnypróbálgatásaim időszakában írtam egy cikket a skandináv metal színtérről (itt), amelyben arra kerestem a választ, hogy fent északon miért van annyi metal zenész, és mitől utánozhatatlanok, egyéniek az onnan származó bandák. Természetesen nem tudom a ...

    Olvasd tovább

    Nick Cave & The Bad Seeds – Szeptemberben új EP, ma budapesti koncert

    Nick Cave & The Bad Seeds – Szeptemberben új EP, ma budapesti koncert

    Új EP-t ad ki ősszel Nick Cave és zenekara, akik ma este a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.tovább

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!