Serenity – Holnap jelenik meg az új album

Havancsák Gyula, Serenity 0 Comment

A tavaly januárban kihozott Codex Atlanticus után erre az évre is készített egy dalcsokrot az osztrák szimfonikus metalban jártas Serenity. Az új album Lionheart címmel holnap jelenik meg. A dalok keverését és maszterizálását Jan Vacik végezte, a Dreamsound stúdió falai között; a lemezborítót pedig a híres magyar művész, Havancsák Gyula (Accept, Destruction, Ensiferum, stb. / Hjules Design and Illustrations) készítette. A lemez megjelenik digipak CD-n, dupla gatefold LP-n, digitálisan, valamint exkluzív, deluxe box-szettben (bónusz CD-vel és dedikált fotóval kiegészítve). A holnap megjelenő lemezről két klipes előzetes dalt már bemutattunk, most pedig a friss előzetes révén belehallgathatsz az összes dalba.

Ide kapcsolódó hír, hogy a Serenity lesz a főzenekara a 2018-as Symphonic Metal Nights turnénak, amin részt vesz a Visions Of Atlantis, a Sleeping Romance, a Secret Rule és az Evenmore is. A nyugat-európai körút februát folyamán fog lezajlani.

Codex Atlanticus címmel 2016. január 29-én jelent meg a szimfonikus power metal vonalas osztrák Serenity ötödik nagylemeze, a 2013-as War Of Ages folytatása. Azon a korongon még Clémentine Delauney (Visions Of Atlantis) énekelt, de mivel tőle 2015 februárjában elbúcsúztak, így a Codex Atlanticus album dalai hosszú évek után újra énekesnő nélkül készültek. A konceptalbum történetében Leonardo Da Vinci áll a középpontban, de az összeesküvés elméletek, illuminátusok és ezekhez hasonlók szerelmesei is örülhetnek, amikor a lángész, Georg Neuhauser szabadjára engedi zeneszerzői zsenijét. Az album tele van monumentális, filmzene-szerű nagyzenekari részekkel, melyek friss dallamokat eredményeznek.

Serenity – Lionheart
(Október 27 – Napalm Records)

01. Deus Lo Vult
02. United
03. Lionheart
04. Hero
05. Rising High
06. Heaven
07. King’s Landing
08. Eternal Victory
09. Stand And Fight
10. The Fortress (Of Blood And Sand)
11. Empire
12. My Fantasy
13. The Final Crusade

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    RONCSÁK MARCELL - Egy klipes új dal: Narcis

    Roncsák Marcell egy vajdasági dalszerző és multihangszeres, aki Narcis címmel egy új szerzeménnyel jelentkezett. A dalhoz egy klip is született, ismerkedj meg vele! www.facebook.com/marcell.roncsak RONCSÁK MARCELL feat Juli Sóti - Narcis (2018)www.marcellroncsak.com RONCSÁK MARCELL - Treasured Secrets (2016)Treasured Secrets by Marcell Roncsák 

    Olvasd tovább

    Szólóalbumot adott ki a Guns billentyűse

    Szólóalbumot adott ki a Guns billentyűse

    Tizenkét dalt tartalmazó szólóalbummal jelentkezett Dizzy Reed, a Guns N’ Roses billentyűse. A lemezen többek között a W.A.S.P., a G’N’R, a Biohazard, a Quiet Riot, és Queens Of The Stone Age tagjai segédkeztek Dizzynek.[...] Bővebben!

    Olvasd tovább

    RECKLESS ROSES - Újra teljes a felállás

    Megtalálta új gitárosát a a Reckless Roses (Guns N' Roses tribute) zenekar, a legközelebbi hazai koncertjük március 23-án lesz a Dürer Kertben."Rengeteg e-mailt, telefont, személyes megkeresést kaptunk, egytől egyig kitűnő gitárosoktól. Hosszas tanakodás után végül két srácot hallgattunk meg személyesen, ...

    Olvasd tovább

    LEECHFEAST - Jön a sludge banda új albuma, áprilisban ismét magyar buli

    Áprilisban újra Budapesten játszik a sludge vonalas Leechfeast, amelynek Neon Crosses című második albuma március végén lát majd napvilágot."Akár a Weedeater buli bemelegítéseként is felfogható ez az esemény. Április 22-én hoz el a Tukker Booking jóvoltából ismét hazánkba látogat a ...

    Olvasd tovább

    MIRROR - Új klip és új dal a budapesti csapattól: Ennyi jár

    Ennyi jár címmel egy vadonatúj klipes dallal jelentkezett a budapesti Mirror. A csapat márciustól a Depresszió társaságában turnézik majd. "Két kislemez után most egy új dallal jelentkezünk, amelyhez rögtön egy klip is elkészült. Az új dal kissé eltér a korábbi ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!