Metallica – November 10-én jelenik meg a Master Of Puppets remaszterizált, extrákkal telepakolt verziója

Tavaly áprilisban már megjelent az első két Metallica-lemez újrakiadása, és a Kill ‘Em Allt, illetve a Ride The Lightningot most a banda korai korszakának alighanem legfontosabb, legmeghatározóbb anyaga is követi. Az eredetileg 1986 márciusában kiadott harmadik Metallica album, a Master Of Puppets remaszterizált újrakiadása november 10-én lát majd napvilágot a csapat Blackened Recordings kiadójánál. A Master Of Puppets volt a Metallica első platinalemeze és mára több mint 10 millió példányban kelt világszerte. Amúgy a lemez iránt több mint három évtized után sem csökken a kereslet, a tavalyi évben is 71 ezer példány kelt el belőle csak az Egyesült Államokban. Az LP, CD verzió mellett lesz 3CD-s extra változat és limitált példányos Deluxe Box Set is.

A 3CD-s Expanded Edition korábban kiadatlan demókkal, nyers keverési változatokkal, interjúkkal, koncertfelvételekkel és 28 oldalas booklettel lesz kapható. A legextrább csomag pedig egyenesen három bakelitet, tíz CD-t, egy kazettát, két DVD-t és egy 108 oldalas, keménytáblás kötetet is rejt majd korábban soha nem látott fotókkal és kiadatlan interjúkkal.

A Metallica európai turnéja szeptember 2-án indul Koppenhágában. A zenekar április 5-én Budapesten, a Papp László Sportarénában játszik: a koncert mindössze három óra elfogyott az összes belépő, persze a teltház abszolút várható volt.

Navigáció / Forrás

--> Kattints ide a cikk folytatásához és eredeti helyén való megnyitásához! <--

Ez a cikk(részlet) a(z) Rockvilág.hu online rockmagazin nyilvánosan elérhető RSS csatornájából került megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!