Linkin Park – Öngyilkos lett Chester Bennington! 41 éves volt!

chester bennington 0 Comment

TMZ információi szerint Chester Bennington (41) Los Angeles-i házában saját kezűleg vetett véget az életének. Holttestét helyi idő szerint csütörtök reggel 9-kor találták meg a Los Angeles megyei Palos Verdes Estates nevű településen, egy magánlakásban. Ezt később több rendőrségi forrás is megerősítette, Információik szerint felakasztotta magát. Korábban is beszélt már drog- és alkoholproblémáiról, illetve arról is, hogy fiatalabb korában már megpróbálkozott az öngyilkossággal, amiért gyerekkorában egy férfi molesztálta és nem bírta feldolgozni a traumát. Az énekesnek összesen hat gyermeke gyászolja két házasságából.

Ma ünnepelte volna 53. születésnapját a Soundgarden énekese, Chris Cornell, Chester egyik jóbarátja, azonban a zenész májusban felakasztotta mgát. Chester akkor a hír hallatán teljesen kiborult.

A Linkin Park három héttel ezelőtt adott koncertet a VOLT Fesztiválon. Ekkor jártak először Magyarországon és valószínűleg utoljára.

Új klipjüket két órával ezelőtt tette közzé az együttes.

Chester Bennigton az akkor még középiskolás tagokból álló a Linkin Parkhoz alapítása után 3 évvel csatlakozott, 1999 márciusában. Chester vokáljával elkészített első album a Hybrid Theory nagyon sikeres lett, azonnal világhírűvé vált a zenekar, a nu metal korszak egyik legnépszerűbb zenekarává váltak. Megalakulásuk óta több mint 60 millió albumot adtak el és két Grammy-díjat nyertek. A zenekar 8 stúdióalbumot készített el eddig.

Nyugodjék békében!

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    Hosszú hétvége-Majális-Koncertek-Bulik

    Hosszú hétvége-Majális-Koncertek-Bulik

    Sziasztok! Senkit  ne riasszon el, a mai átmeneti eső és hűvös, a hosszú hétvégén ismét nyárias időben élvezhetjük a jobbnál jobb programokat. Íme a Haverock ajánlata Nektek:Április 27. PéntekEsemény: https://www.facebook.com/events/437350473383289/?__mref=mbSlawers, Új Nemzedék WOK koncert Győrben a The To Rock Music & ...

    Olvasd tovább

    Kataklysm és a Hypocrisy turnéjához csatlakozik a THE SPIRIT

    Kataklysm és a Hypocrisy turnéjához csatlakozik a THE SPIRIT

    THE SPIRIT: a német black / death metal brigád csatlakozik a Kataklysm és a Hypocrisy turnéjához.Október 23-án Budapestet is érinti a KATAKLYSM és a HYPOCRISY közös őszi turnéja. Most már az sem titok, hogy a körút, így a budapesti állomás vendége a Nuclear Blast ...

    Olvasd tovább

    Lassú számmal húz le a mélybe a Lightchaser

    Lassú számmal húz le a mélybe a Lightchaser

    Tavaly augusztusban jelentkezett legutóbb új dallal az esztergomi Lightchaser, ezért épp itt volt az ideje, hogy friss számot hozzanak a srácok. Ennek megfelelően tegnap új dallal és videóval aktiválta magát a zenekar, méghozzá egy tőlük szokatlan, lassabb tempójú tétellel. A Down ...

    Olvasd tovább

    Tomorrow’s Eve: Mirror of Creation III – Project Ikaros (2018)

    Tomorrow's Eve: Mirror of Creation III – Project Ikaros (2018)

    Kiadó:Baze/Dr. Music RecordsHonlapok:www.t-eve.comfacebook.com/Tomorrows.Eve.officialAz elmúlt kb. 10 év nem volt igazán kegyes a progresszív metál műfajhoz. A zászlóshajóként egykor élen haladó Dream Theater ma már csak halovány árnyéka önmagának, az egész színtér elvékonyodni, elfáradni látszik, miközben egy-két kivétellel olcsó és középszerű ...

    Olvasd tovább

    SENTENCED játék emlékeztető

    SENTENCED játék emlékeztető

    Nagyon jó a játék, egy csomó album van versenyben, kiélezett a küzdelem, és még semmi nem dőlt el. Ha eddig nem szavaztál, de szeretnél, holnap hajnalig voksolhatsz – tetszési sorrendben – három kedvenc Sentenced-albumodra.Szavazat leadása[contact-form-7]

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!