Alter Bridge – Októberben ismét Budapesten koncerteznek

Alter Bridge, Live Nation, Mark Tremonti, Myles Kennedy, Papp László Budapest Sportaréna 0 Comment

Az Alter Bridge 2004-ben jött létre, méghozzá az Egyesült Államokban rendkívüli népszerűségnek örvendő Creed zenészeiből, akikhez az a Myles Kennedy csatlakozott énekesként, akit Slash mellől is ismerhetünk. Myles és a zenekar gitárosa, Mark Tremonti remek dalszerző párosnak bizonyult, így a hard rock / metal zenekar népszerűsége is egyre nagyobb magasságokba emelkedik. A banda tavaly júniusban szerződést kötött az osztrák Napalm Records kiadóval, így a 2013-as Fortress album folytatása, a The Last Hero már az ő égiszük alatt jelent meg, mégpedig 2016. október 7-én. Ezúttal is Michael “Elvis” Baskette volt a producerük. A lemezt alaposan meg is turnéztatták, a csapat tavaly novemberi londoni koncertje pedig rögzítésre is került és Live At The O2 Arena + Rarities címmel szeptember 8-án jön majd ki. Külön öröm, hogy az őszi turnéjával ismét ellátogat Budapestre az Alter Bridge, a koncert október 22-én lesz a Budapest Arénában. A budapesti bulira a jegyek július 20-án 10 órától lesznek megvásárolhatók.

A koncert Facebook oldala

A hősök megpróbálnak minket jobbá tenni. Az akaratuk, a bátorságuk és az áldozatuk hozhatja ki a legjobbat a körülöttük lévő világból.

A 2004-ben alakult, floridai székhelyű Alter Bridge öt albumot adott ki azóta, hogy a korábbi Creed tagok, Scott Phillips és Mark Tremonti úgy döntöttek, hogy alapítanak egy saját bandát. Hamarosan már négyen voltak Brian Marshall basszusgitárossal és Myles Kennedy énekessel, azóta az Alter Bridge minden évben csak tovább erősödött. Utolsó, ötödik albumuk, a The Last Hero, a kvartett személyes küldetésévé vált. Október 22-én újra nálunk játszik a zenekar.

“Minden alkalommal, amikor lemezt készítünk, az egyetlen célom az, hogy az emberek úgy gondolják, jobb, mint az előző” – állítja Mark. “Utoljára nagyon keményen hajtottuk magunkat, és tudtuk, hogy most még annál is keményebben kell dolgoznunk. Amikor felvettük az anyagot, már éreztük, hogy sikerült.”  “Mindig erre törekszünk” – egészíti ki Myles. “Nem feledve honnan jöttünk, ki akartuk tolni az Alter Bridge határait. Az új lemez körbejárja a hős témát – legyen szó hősök hiányáról, a hősök szükségességéről, vagy a hősök tiszteletéről. Ez a története.”

Az album készítése előtt Myles Kennedy Slash-sel turnézott, Mark pedig szép sikereket ért el második szólólemezével. 2016 januárjában a négy tag azonban újra összegyűlt Orlandóban szokásos producerükkel, Michael Elvis “Baskette”-tel. A következő négy hónapban szorgalmasan összerakták és felvették a The Last Hero 13 dalát.

“Jó visszajönni az Alter Bridge csapatába” -zárja a beszélgetést Myles. “Minden alkalommal, amikor lemezt készítünk, emlékeztetem magam arra, milyen nagyszerű, szenvedélyes és hűséges a közönségünk. Nem vehetjük a dolgot félvállról. Nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy az emberek ennyire beengednek az életükbe.”

A rockzene egyik legnagyszerűbb hangja, Myles Kennedy és az Alter Bridge a 2014-es koncertjük után visszatér Magyarországra, október 22-én lépnek fel a Budapest Arénában!

A budapesti koncertre jegyek július 20-án 10 órától vásárolhatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül. Három különböző ülőjegy, valamint állójegy kapható az Alter Bridge budapesti fellépésére.

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    Stone Sour koncerttel folytatódik a Barba Negra Track jubileumi szezonja

    Stone Sour koncerttel folytatódik a Barba Negra Track jubileumi szezonja

    Javában zajlik az idén öt éves fennállását ünneplő Barba Negra Track jubileumi szezonja, de messze még a vége: több mint negyven koncert várja még idén a közönséget Budapest egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén. Az ajánlóban a Stone Sour ma megjelent új ...

    Olvasd tovább

    THE OTHER - Gróf Balázs új videója a horror punk bandának: What It's Like To Be A Monster

    Gróf Balázs nem sokat pihenhet, hiszen máris itt a legfrissebb animációs klipje, amit a 2002-ben alakult német homoor punk brigádnak, a The Othernek készített. A csapat nyolcadik albuma Casket Case címmel jött ki tavaly októberben, és annak záródalához, a What ...

    Olvasd tovább

    LUCIFER - Dal és klippremier az okkult retro-rockerektől: Dreamer

    Lucifer II címmel július 6-án jelenik meg a Johanna Sadonis énekesnő (ex-The Oath) vezette Lucifer zenekar második albuma, a 2015-ös debütáló lemez folytatása, amelynek előzeteseként két dalt már korábban bemutattunk. Most pedig itt a temetős klippel kísért harmadik előzetes nóta, ...

    Olvasd tovább

    BACKYARD BABIES - Klippel az első dal a 2019 elején érkező lemezről: Shovin' Rocks

    Sliver And Gold címmel 2019 elején érkezik majd a svéd sleaze/glam/punk színtér alapcsapatának számító Backyard Babies új albuma, a 2015-ös Four By Four lemez folytatása, de az első előzetes dallal, a klippel kísért Shovin' Rocks-szal máris megismerkedhetsz."Hamarosan megünnepelhetjük ...

    Olvasd tovább

    U.D.O. - Friss videós előzetes a nyár végi Steelfactory albumhoz

    Az új album kiadására készülő U.D.O. zenekarból még áprilisban távozott Bill Hudson gitáros (Circle II Circle, Trans-Siberian Orchestra), aki a nyáron az I Am Morbiddal fog turnézni, de közben a saját csapatát is igyekszik elindítani. Nem meglepő módon Stefan Kaufmann, ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!