Inglorious: Inglorious II.

Egyéb 0 Comment

inglorius_ii.jpg

Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.inglorious.com

Ha szereted a Whitesnake-et, a Led Zeppelint és Gary Moore-t, akkor ez az album is tetszeni fog neked. Ha szereted a Deep Purple-t, - akkor…akkor hallgasd a most megjelent lemezüket, mert az Inglorious II.-n – micsoda retro lemezcím – már nem találod meg Blackmore-ék europai metal ősforrását.

Igen, a lemezen hallatszik, hogy ki az új producer: Kevin Shirley olyan sztárokkal dolgozott együtt és formálta őket a stílus „underground-mainstream” csillagává, mint Joe Bonamassa, és Beth Hart. Shirley minden ízét – még a hatodikat is –  érzi a blues-rocknak, nincs olyan séma, amit elő ne tudna kapni tarsolyából, ha szükség van rá, és azt is tudja, mit akar tőle a közönség most, több mint 100 évvel a blues megszületése után egy olyan környezetben, ahol a stílus autentikussága már idegenül 6hat.

Az Inglorious II. remek blues-rock album lett. Nem metal – bár a megszólalás vastagon döngeti a gitárt, és pokoli mélyen a basszust -, sőt, még csak nem is hard rock. Azon persze lehet vitatkozni, hol húzódik a két stílus közötti határvonal, de ha az új lemezt összehasonlítjuk a Whitesnake leginkább blues-telítette albumával, akkor világos lesz neked is, mi különböztette meg annak idején a Creamet a Purple-től. Az Inglorious tavalyi alkotása után hátrább lépett egy zenei egységnyit – mondjuk 10 évnyit -  az időben, és a hetvenes évek helyett most a keményebb stílusok születésének korszakába repíti a hallgatót. S hogyan? Hát azzal a színvonallal, ami már a debüt albumukat is jellemezte: jóllehet, nem találták fel a kanálban a mélyedést, de amit előadnak, azt olyan bravúrral teszik, amit nagyon nehéz lenne felülmúlni. A csapat erőssége továbbra is természetesen Nathan James énekes, akinek képességeit nem kell ecsetelnem, elég, ha a klipnótát meghallgatod, bár ez a részképesség megvolt az elődöknél is. Van azonban,  amiben csak többre jutnak, mint a példaképek – naná, van rá 50 évnyi előnyük – mégpedig az az iszonyatos, groove-os húzás, amitől metal rajongó létedre is élvezni tudod a hallottakat, és plasztikusan tapasztalhatod a metal evolúció meghatározó, kezdeti lépcsőfokát. (Az instrumentális szekció sem rossz, de ha egy Bonamassa képességű gitáros lenne Wil Taylor helyén, akkor a klasszikusokhoz mérhető alkotás született volna – mondjuk fél évszázaddal ezelőtt.)

Szimpatikus, hogy a srácok albumban gondolkodnak, és nem kiugró slágerekben, első hallásra talán talán csak a koncepcióból kissé kilógó „Black Magic” varázsolja bele magát a füledbe, amiben egy elcsépelt horror-filmzenei riffet ültetnek át úgy blues rock groove-ba, hogy arra talán még Frankensteinnek is megjönne a kedve a tánchoz. A másik említésre méltó momentum – bár az egész album csak ilyenből áll – a Gary Moore líraként induló „Change is Coming”, amiből úgy pattan ki a mai korszak hangzása által teremtett örvénylő vadság, mint felcsapó lángból az égnek induló szikra.

Bevallom, az első hallgatások után kissé csalódott voltam, nekem szimpatikusabb volt az első lemez Purple-t is magába foglaló, talán metalosabb attitűdje, de most már megbékéltem: ha elfogadod, hogy az Inglorious kissé visszalépett az időben, és stílust módosított – vagy csak felerősítette az előző lemez bluesos hatásait – akkor minden bizonnyal te is olyan élvezettel kerülsz bele ebbe az időhintába – amiben a groove-ok szolgálják a lendületet – , mint én. Ne sajnáld hát az időt, a fiúk sem sajnálták. (Külön piros pont az ötletes borítóért.)

Garael

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Author

SZÓLJ HOZZÁ!

HÍRSZEMLE

INVSN-koncert a Dürer Kertben – Nyerj jegyet a Refused énekesének bulijára

INVSN-koncert a Dürer Kertben - Nyerj jegyet a Refused énekesének bulijára

Miután az ezredforduló előtt feloszlott a kilencvenes évek legnagyobb hatású hardcore/punk zenekara, a Refused, a frontember Dennis előbb a The (International) Noise Conspiracy, majd az INVSN jogelődje, a Lost Patrol élén élte ki dalszerzői vágyait. Az ezredforduló legfontosabb garage rock ...

Olvasd tovább

Ez a skót zenész sem fér a bőrébe: Miller Anderson Band – Reigen Live, Bécs, 2018. 04. 17.

Ez a skót zenész sem fér a bőrébe: Miller Anderson Band – Reigen Live, Bécs, 2018. 04. 17.

Akárcsak tavaly, az idén is megkerülhetetlen vendégszereplő volt a Miller Anderson Band a bécsi ’Vienna Blues Spring’ programjaiban. Miller Anderson a Keef Hartley Band tagjaként a 60-as évek végén úgy teljesített, hogy az igen csak protekcionista amerikai fesztiválszervezők, akik elvétve ...

Olvasd tovább

EMPEROR játék emlékeztető

EMPEROR játék emlékeztető

Nehéz lesz az elsőséget elvenni az Anthems to the Welkin at Dusk albumtól, de az In the Nightside Eclipse második helyét sem veszélyezteti semmi. A bronzéremért folytatott harc viszont még nyílt, így aki még nem szavazott, hétfő reggelig megteheti.

Olvasd tovább

Péri Feri és az alkotás – Tízpercnyi stúdiós hókamóka a Peripherytől

Péri Feri és az alkotás - Tízpercnyi stúdiós hókamóka a Peripherytől

Nemrég már megmutattunk pár másodpercnyi friss Peripheryt, de az kb. semmi volt egy egész íródó album anyagához képest. A zenekar vezetője, agya, Misha Mansoor vélhetően hasonlóan gondolta, így hogy valamennyire csökkentse a rajongók étvágyát, nemrégiben felrakott némi stúdiós anyagot a ...

Olvasd tovább

A Tormentor visszatért, mit visszatért, visszarobbant a zenei életbe

A Tormentor visszatért, mit visszatért, visszarobbant a zenei életbe

Fura érzés volt szombat este az A38-on lenni. Olyan, mintha valami nyolcvanas évekbeli metálpanoptikumba érkezett volna az ember. Voltam már rengeteg metálkoncerten, de itt mintha időutazáson vettem volna részt. Az ember azt gondolná, hogy a Tormentor visszatérő koncertjére csupa negyvenes, ...

Olvasd tovább

Keresés

Back to Top

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!