2017-03-06

AllsuckAll

AllSuckAll – Országos turné a Road társaságában, de már az első album is készül

Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el szerkesztőségünkbe bemutatkozó hírlevelét. Ezt tette még 2016. január végén az egri PsychoganG előző felállásából alakult AllSuckAll (ejtsd: Álszakáll) zenekar is, akik elkészítették három dalt tartalmazó EP-jüket. Nem kell nagy matekzseninek lennünk ahhoz, hogy kiszámítsuk, a banda idestova egy éve nyomul már a honi palettán. Jelen pillanatban a Túlzó Kámfor […]

GrundRecords

Sexnuggets a veszprémi Metróban

Március 10-én, pénteken a veszprémi Metróban zenél a Sexnuggets. A zenekarnak tavaly ősszel jelent meg első lemeze a GrundRecords gondozásában, és a lemezmegjelenéshez időzítettek egy friss klipet is. A zenekar háza táján most is szorgos munka folyik, hiszen készül a következő klip, mely március végén kerül a nagyközönség elé. Március 10-én viszont irány Veszprém, ahol […]

Harem Scarem

Harem Scarem – United címmel májusban érkezik a kanadai dallamrockerek új albuma

United címmel május 12-én jelenik meg a legendás kanadai dallamrocker Harem Scarem új nagylemeze, a 2014-es Thirteen album folytatása. A lemez pikantériája, hogy a dalokon ismét az eredeti felállásban munkálkodik. Tehát Harry Hess énekes / producer, Pete Lesperance gitáros-billentyűs, Creighton Doane dobos és Darren Smith vokalista zenél (ez utóbbi – aki nem mellesleg a Jake […]

The Void

The Void – Új lemezzel jelentkezett a szegedi industrial sci-fi metal alakulat

Március elsején új albummal jelentkezett a szegedi székhelyű The Void, amelyet a szegedi Mircale Sound Stúdióban (ex-Black Hole Sound) vett fel a zenekar. A Nullified címre keresztelt lemezt az első 100 szerencsés rajongó ingyenesen letölthette a banda bandcamp oldaláról, de a csapat második albuma azóta teljes egészében elérhető a YouTube-on is, valamint kb. 300 online […]

Nyolcas Metal Tavasz – Két napos metalfesztivál a hétvégén Székesfehérváron!

Már hagyomány a székesfehérvári Nyolcasban, hogy jóféle metalmuzsikával köszöntik a tavaszt. Nem lesz ez másként idén sem. Március 10-11. között kerül megrendezésre a Nyolcas Metal Tavasz, ahol is az első napon az Omega Diatribe, az Absent Distance, a Stabbed, a Manimal Inc. a második napon pedig az End of Paradise, az Invader és a Faded Life várja majd a bulizókat. A napijegy 500 forint lesz majd, a zenekarokról pedig bővebb infókat a Facebook oldalukon találhattok.

Louder Than Bombs – ismét bulizva támogathatod a Food Not Bombs Budapestet

Napjaink egyik legüdítőbb budapesti civil kezdeményezése a Food Not Bombs Budapest mozgalom, melynek aktivistái minden hétvégén a piacokról összeszedett, kidobásra szánt, de fogyasztásra alkalmas zöldségekből és gyümölcsökből készítenek több fogásos meleg ételt a rászorulóknak. Most, a jó ügy érdekében március 10-11.-én a Louder than Bombs Support Show-val készülnek, ahol a hazai hardcore, punk, post rock […]